29 August 2012
2012. augusztus 29−én a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) − konferencia keretében − mutatta be a „VÉDD MAGAD – munkavédelmi ismeretek kereskedelmi munkavállalóknak” kiadványsorozat harmadik részét, a szintén pályázati támogatással megjelent – „VÉDD MAGAD III. − Munkafüzet” –et.
Read more
28 August 2012
Látszólag javuló foglalkoztatottság, magas szinten stagnáló munkanélküliség – első látásra ez látszik a KSH legfrissebb adataiból. A részletekből azonban az is kiderül, hogy a javulás jelentős része a nettó negyvenhét ezer forintot kereső, immár százezernyi közmunkás számának növekedéséből származik, miközben a fiatalok munkanélkülisége huszonnyolc százalékra nőtt és egy átlagos munkanélküli tizenöt hónapig semmilyen jövedelemre nem számíthat.
Read more
25 August 2012
Az alábbi összefoglaló napvilágot látott a „
Húsos-ban”, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének érdekvédelmi lapjában
Read more
23 August 2012
Több milliárd forintot spórolhatnak a szülők, ha megkövetelik az iskoláktól a tankönyvellátással kapcsolatos jogszabályok következetes betartását.
Read more
21 August 2012
Az LMP arra kéri a kormányt, hogy az egyre gyakoribb hőség miatt tegyen lépéseket a munkavállalók védelmében. Fontos volna a korszerűtlen klímák cseréjének támogatása, valamint a berendezések helyes használatához a külső-belső hőmérsékletkülönbség maximumának meghatározása, ami a munkavállalók egészsége és környezetvédelmi szempontok miatt egyaránt szükséges.
Read more
15 August 2012
Elég volt az Orbán-levelekből, ne költsön a miniszterelnök többé egyetlen fillért se az emberek pénzéből a konzultációnak erre az álságos, szemfényvesztő és nagyon költséges módjára –
fogalmazott a VDSZ közleményében.
Read more
13 August 2012
Az elmúlt hónapokban a sajtóban is nagy nyilvánosságot kapott egy ismert magyar húsipari cég sorsa, a Gyulai Húskombináté. A vállalat legismertebb termékei a gyulai kolbász, csabai kolbász és a gyulai májas, melyek közül az első kettő az Európai Unióban bejegyzett földrajzi oltalom alatt is álló minőségi magyar márka. A gyulai kolbász, csabai kolbász a magyar piacon az egyik legismertebb és közkedvelt termék. Ennek is köszönhetően a gyártó gazdasági társaság még a jelenlegi piaci helyzetben is növelni tudta belföldi értékesítését, de finanszírozási gondok miatt nem tudja a teljes keresletet kielégíteni.
Read more
12 August 2012
A döntéshozóknak a jogállami mércéhez kell tartaniuk magukat, a jogállamnak nyitnia kell a polgárok felé, az ehhez szükséges polgárbarát jogértelmezés képviselete pedig az ombudsman feladata - mondta Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa az MTI-nek.
Read more
A kormány ellehetetleníti a megváltozott munkaképességű emberek munkaerőpiaci jelenlétét. A rossz szabályozás miatt az ellátásban részesülőknek nincs, vagy alig van lehetőségük munkát vállalni, vagy jövedelemkiegészítő vállalkozási tevékenységet folytatni, hogy kipótolják a mélyen létminimum alatti megélhetést nyújtó ellátásukat. Az LMP az igazságtalan és ésszerűtlen rendszer mielőbbi felülvizsgálatát szorgalmazza.
Read more
11 August 2012
Az LMP szerint a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Osztályának megszüntetése és a Nemzeti Nyomozó Iroda Készenléti Rendőrségbe való beolvasztása teljes képtelenség. A belügyminiszter ezzel az ott dolgozókat teszi kiszolgáltatottá, miközben a rendőrségi korrupcióra és a szervezett bűnözésre nem nyújt megoldást.
Read more