Startlaphoz Csatlakozz!

Drága a hibás és elkésett szja-bevallás

  A legrosszabbul az jár, aki késik a bevallással, késve és keveset fizet, és nem is javítja ki hibáit: ő mulasztási bírságra, késedelmi pótlékra és adóbírságra is számíthat. A kisebb bűnök kevesebbe kerülnek – írja az ado.hu.

Bővebben




AB határozat jogszabály szövegrészének alaptörvény-ellenességéről (II/3716/2012.)

Az Alkotmánybíróság ma meghozott határozatában alaptörvény-ellenesnek ítélte és megsemmisítette a Munka Törvénykönyvének azt a rendelkezését, amely szerint a várandós, illetve az emberi reprodukciós eljárásban résztvevő nőt csak akkor illeti meg a felmondási védelem, ha állapotáról a felmondás közlését megelőzően tájékoztatta a munkáltatóját.

A határozat itt olvasható.

Bővebben




A LIGA Szakszervezetek üdvözli az Alkotmánybíróság döntését

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 65. § (5) bekezdésének „a felmondás közlését megelőzően” szövegrésze alaptörvény-ellenes, ezért azt megsemmisítette. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 65. § (5) bekezdése a következő szöveggel marad hatályban: „A (3) bekezdés a) és e) pontban meghatározott körülményre (várandósság, emberi reprodukciós eljárás) a munkavállaló csak akkor hivatkozhat, ha erről a munkáltatót tájékoztatta.” Előzetes tájékoztatás tehát már nem szükséges. A LIGA Szakszervezetek üdvözli az Alkotmánybíróság döntését.
 

Bővebben




Rendkívüli felmondás prémiumosztásért

 Rendkívüli felmondást megalapozó jelentős mértékű kötelezettségszegést jelent többletteljesítmény megkövetelése nélkül, a prémiumfeladatok utólagos értékelésével megállapított, jelentős összegű prémium kifizetésének engedélyezése – derül ki a Kúria honlapján ismertetett jogesetből.

Bővebben




ILO: a minőségi munkahelyek lehetnek a fenntartható növekedés motorjai

A minőségi munkahelyek a feltörekvő és a fejlődő országokban a fenntartható növekedés motorjaként működhetnek - állapítja meg a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) Munka világa című 2014-es jelentésében, amely 140 fejlődő és feltörekvő gazdaság részletes elemzését tartalmazza.

Bővebben




A munka törvénykönyve átvilágításának folytatását követeli a vegyipari szakszervezet

  A munka törvénykönyve átvilágításának folytatását követeli a vegyipari szakszervezet (VDSZ) annak kapcsán, hogy az AB megállapította, alkotmányellenes az Mt.-nek azon pontja, amely szerint a várandós nőknek csak akkor jár felmondási védelem, ha állapotuk megváltozásáról már korábban beszámoltak a főnöknek. A szakszervezet elégedett a döntéssel, és elvárja, hogy a jogalkotók gyomlálják ki a törvénykönyvből a munkavállalók sérelmére a nemzetközi egyezményekkel is szembemenő összes passzust. Az érdekvédők ebben készséggel segítenek.  

Bővebben




Munkavállalóink nem lojálisak

   Magyarországon a munkavállalók mindössze 10  százaléka vallja magát maximálisan elkötelezettnek jelenlegi munkaadója iránt, míg ez az arány Dániában 45 százalék, Norvégiában 42 százalék Oroszországban 37 százalék, derül ki a Kelly Global Workforce Index (KGWI) felmérés legfrissebb eredményeiből – írja a Népszava.hu.

Bővebben




Boros Péterné: 25 százalékkal csökkent a keresetek reálértéke

A tagállamok átlagbérének legalább a felét kellene elérnie a helyi minimálbérnek. Ezt javasolja egy uniós szervezet, a Független Szakszervezetek Európai Szövetsége és ennek a kiszámításához egy egységes módszert ajánlana. Magyarország uniós tagország, nálunk is sokan örülnének egy ilyen emelésnek. A Klubrádió munkatársa Boros Péternével, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) főtitkárával beszélgetett e témában.

Bővebben




Milyen ellátás jár a külföldön tanulóknak?

  Ma már egyre több fiatal dönt úgy, hogy tanulmányaik folytatására külföldi felsőoktatási intézményt választanak. De vajon hol és hogyan lesznek jogosultak az ingyenes egészségügyi ellátásra? Az RSM DTM blogbejegyzése választ ad a kérdésre.

Bővebben




Közmunka helyett közbor, közkecske, közdisznó

Nem az utcát sepertetik a közmunkásokkal, ennél Nagyrédén messzebbre látnak. Úgy vannak vele, hogy a szőlőből jó bor készíthető, a kecskés vállalkozóhoz pedig be lehet társulni. A közdisznó úgy születik, hogy mangalicákat hoztak Állampusztáról. Sajátos közmunkaprogram egy ambiciózus faluban – írja a Népszabadság.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector