Hét hosszú hétvége lesz jövőre – ez derül ki a nemzetgazdasági miniszter rendelet-tervezetéből, illetve a 2016-os naptárból.
Bővebben
A Nokia és a Magyar Telekom létszámleépítési terveivel kapcsolatban a kormány minden olyan eszköz alkalmazását megvizsgálja, amely enyhítheti a lépések negatív hatásait. A kabinet célja, hogy gyors és szakszerű segítséget nyújtson az érintett munkavállalóknak szükség szerint európai uniós és magyarországi „gyorsreagálású válságkezelési források” bevonásával - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.
Bővebben
A Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripari és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete (MÉDOSZ) megdöbbenéssel fogadta
a kormány döntését az agrártámogatási rendszer átalakításáról, és a mezőgazdaságot érintő teljes támogatási rendszer megismertetését sürgeti - áll a szakszervezet sajtónyilatkozatában, amit csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
Bővebben
A
Magyar Telekom a BÉT honlapján közölte, hogy megállapodott a társaságnál működő érdekképviseletekkel az anyavállalatot érintő 2015-2016 évi létszámleépítésről, valamint a bérfejlesztés mértékéről.
Bővebben
Közel egymillió forintot kapnak az államtitkárok, míg Lázár János helyettes államtitkárainak fenntartása havonta több mint 18 millió forintba kerül.
Bővebben
Egyre bizonyosabb, hogy megvalósul a „szüljön a nyugdíjért” program. Most a KDNP jelentette be: támogatja a Népesedési Kerekasztal által közzétett, a nyugdíjrendszer reformjára vonatkozó koncepcióját, amely figyelembe veszi a gyermeknevelésre fordított egyéni erőfeszítéseket, a felnevelt gyermekek számát és iskolázottságát is. Úgy érveltek, az európai országokban működő felosztó-kirovó nyugdíjrendszerben az idősek nyugdíját az aktív korosztály járulékfizetései biztosítják, a mai aktívak későbbi nyugdíját ezért gyermekeik generációja fogja fedezni –
írja a Népszava.
Bővebben
Országos és pécsi ügyekről számolt be a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének elnöke pécsi sajtótájékoztatóján. Földiák András szerint a közművelődési szféra az egyetlen, akik semmiféle béremelést nem kaptak a kormányzattól, és a Janus Pannonius Múzeum gazdasági igazgatói jogkörének bővítése ellentétes a törvénnyel –
olvasható a pecsistop.hu oldalán.
Bővebben
Akár a komáromi Nokia bezárása után munka nélkül maradt dolgozók számára is lehetőséget nyújthat a bővülő Tatabányai Ipari Park. A most épülő körforgalomnál szerdán tartott sajtótájékoztatót Schmidt Csaba, a megyeszékhely polgármestere –
írja a kemma.hu.
Bővebben