2014. július 31

Megint leépített a Posta

 Már alig 31 ezren dolgoznak a Magyar Postánál, pedig négy éve még a 34 ezret is meghaladta a foglalkoztatottak létszáma. Közös megegyezések születnek – olvasható a Világgazdaságban.

Bővebben




LIGA: a Hankook sárba tiporja a szakszervezeti jogokat

A LIGA Szakszervezetek szerint a Hankook magyarországi vezetése jelenleg sárba tiporja a szakszervezeti jogokat, és boszorkányüldözést folytat a helyi szakszervezet, illetve tisztségviselői ellen.

Bővebben




MKKSZ: három lépésből álló javaslat a közszolgálatban dolgozók bérrendezésére

 A mintegy 650 ezer magyar közszolgálati dolgozó csaknem egyharmada érintett a minimálbér ügyében. Közülük csaknem 40 ezren minimálbért (bruttó 101 ezer forint) kapnak fizetésként, 147 ezer fő pedig - az irányadó közszolgálati bértétel helyett - a garantált bérminimumban részesül (bruttó 118 ezer forint). Egységesíteni kell a minimálbérek, minimál-tarifák megállapításának módszerét az Európai Unióban. Az Európai Bizottság 8. jogalkotói szakaszában erre tesznek kísérletet az uniós szintű szakszervezeti közösségek – a magyar közszolgák érdekeit a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) a Független Európai Szakszervezetek Szövetségének magyarországi képviselője érvényesíti.

Bővebben




2014. július 30

Dübörög a közmunka, mégis több a munkanélküli

Júniusban újra lendületet vett a közfoglalkoztatás, így megugrott a foglalkoztatottak száma, viszont a felsőoktatási tanulmányok befejezése miatt több lett a munkanélküli is – írja az mfor.hu.

Bővebben




230 ezer közmunkást foglalkoztatnának telente

 Az előző hónap 20-i adatai alapján mintegy 130 ezer fő volt a közfoglalkoztatottak száma - nyilatkozta lapunknak az NGM foglalkoztatásért felelős államtitkára – írja a Világgazdaság.

Bővebben




Jóval kevesebb lehet a gyerektelenek nyugdíja

A kormány „családpolitikai szellemisége” összhangban van a Népesedési Kerekasztal által kidolgozott új nyugdíjszámítási javaslattal, ezért akár már szeptemberben támogatást nyerhet a tervezet - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Harrach Péter. A KDNP már a múlt héten jelezte, egyetértenek azzal, hogy a nyugdíj számításánál figyelembe vegyék a felnevelt gyermekek számát és azok iskolázottságát – olvasható a Népszavában.

Bővebben




Székely Tamás: elbocsátások kezdődtek a rezsicsökkentés miatt

A rezsicsökkentést okolta a közműszolgáltatóknál tapasztalt elbocsátások miatt a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Bővebben




Üzent a NAV: ne próbáljon adót csalni az utalványokkal!

 Az utóbbi idők tapasztalatai szerint vannak olyan munkaadók, akik adóelkerülési szándékkal, olyan készpénzutalványokat bocsátanak ki, adnak a munkavállalóiknak, amelyeket ez utóbbiak közvetlenül készpénzre válthatnak - közölte az MTI érdeklődésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.

Bővebben




Hárommilliárd forinttal emelkedik a kkv-k munkahelyteremtő beruházásának támogatása

A jelentős igény miatt a kormány 3 milliárd forinttal megemelte a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) beruházásának támogatására az év elején 13 milliárd forinttal indított program forrását; a többletből további 371 pályázó kaphat támogatást, amelynek köszönhetően 1600 új munkahely jöhet létre - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerő-piaci és képzési államtitkára szerdán, sajtótájékoztatón, Budapesten.

Bővebben




Hanyatló háziorvoslás

  Nem valószínű, hogy a legfeljebb 125 orvosnak most felajánlott, fejenként 6-10 millió forintos pályázati forrás érdemben változtatna az alapellátás tragédiát jósoló helyzetén. Ma 199 háziorvosi praxis áll ugyanis tartósan betöltetlenül, köztük több már tíz éve, miközben a praktizáló családorvosok harmada már betöltötte a nyugdíjkorhatárt, így hamarosan újabb körzetek üresednek meg – tudta meg a Népszava.

Bővebben