Startlaphoz Csatlakozz!

Mekkora a szakadék a generációk között?

A munkaadók számára komoly kihívást jelent az eltérő generációkba tartozó munkatársak csapattá formálása, a generációs különbségek áthidalása. Egy kiterjedtebb céges környezetben a karrierút minden szakaszában találunk munkavállalókat, a cél tehát az, hogy minden korosztály a lehető legtöbbet tudja hozzátenni a közös sikerhez saját generációjának jellemzői szerint.

Bővebben




Külföldre is mennek biztos munka után a vállalkozások

Már nemcsak egyéni munkavállalók hagyják el nagy számban Baranya megyét a jobb megélhetés reményében, új jelenségként vállalkozások is egyre gyakrabban próbálkoznak külföldön érvényesülni.

Bővebben




154 ezer forintot visz haza az átlagmagyar a KSH szerint

A bruttó átlagkeresetek 3, a nettó átlagkeresetek szintén 3 százalékkal haladták meg az idén január-júniusban az egy évvel korábbit – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal.

Bővebben




Még nem állt talpra teljesen az amerikai munkaerőpiac

Bátorítóak az amerikai munkaerőpiacon az elmúlt időszakban bekövetkezett változások, de a recesszió ütötte sebek még nem gyógyultak be teljesen - mondta az amerikai jegybankrendszer (Fed) elnöke pénteken az egyesült államokbeli Jackson Hole-ban.

Bővebben




Sok a fiatal munkanélküli és a betöltetlen állás Ausztriában

Magas a fiatal munkanélküliek száma Ausztriában, ugyanakkor sok a betöltetlen, szakképesítést igénylő pályakezdő pozíció is.

Bővebben




A reálbérek és a fogyasztás további növekedésére számít az elemző

Az alacsony inflációnak köszönhetően folytatódhat a reálbér-növekedés Magyarországon, ami támogatja a fogyasztás bővülését az idei évben – mondta az MTI által megkérdezett elemző pénteken.

Bővebben




Kevesebb orvos megy külföldre, de még mindig nagy a baj

Csökkent valamelyest a Magyarországról elvándorló orvosok száma, de még mindig sokan keresnek boldogulást külföldön. Könnyen lehet, hogy pár éven belül nem lesz felkészült szakembergárda a hazai intézmények egy részében. A rezidensszövetség szerint további béremelésre lenne szükség, de ez sem oldana meg minden gondot. A rossz felszereltség és a hálapénz még mindig komoly rákfenéje a hazai egészségügynek.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector