Ma már London „Cleveland”, vagyis a második legnagyobb magyar város Budapest után a nagyvilágban. Az angol főváros lehagyta Bécset az utóbbi években, de feljövőben van Berlin is. Fogyatkozik ugyanakkor a valaha ugyancsak második helyezettként emlegetett Bukarest magyarsága, az ottaniak, ha tehetik, visszahúzódnak Erdélybe –
olvasható a HVG-ben.
Bővebben
Érdemes megismerni az adóstársak lakáscélú hiteltörlesztése adómentes munkáltatói támogatásának szabályait, hiszen több tulajdonos adóstárs esetén akár a fennálló teljes hitelösszeg kiváltható adómentes munkáltatói támogatással –
írja az ado.hu.
Bővebben
Még nem látni pontosan, hogy a 14 évesek számára milyen szakmák tanulását teszi lehetővé az állam, de egy tervezet szerint a kínálat nők számára szűkös és elavult. Szabónak ugyan könnyen tanulhatnak, de az ápolói szakma ingyenes elsajátításához már túl szűk a leszállított tankötelezettség, az informatikát pedig a jelek szerint az illetékesek nem tartják sokra – a piaccal ellentétben –
olvasható a Népszabadságban.
Bővebben
London évente ötmillió eurót fordít a következő három évben arra, hogy segítse Párizst a francia Calais kikötővárosából az Egyesült Királyságba igyekvő, egyre nagyobb számú bevándorló elleni küzdelemben - közölte szombaton Theresa May brit belügyminiszter és francia kollégája, Bernard Cazeneuve.
Bővebben
A Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) célja, hogy egészséges és igazságos országban éljen mindenki, és megélni „ne hivatástudatból, hanem bérből” lehessen - mondta Cser Ágnes elnök szombaton Siófokon.
Bővebben