Startlaphoz Csatlakozz!

2014. szeptember 19

Czomba: csökkenteni kell a térségek közötti különbségeket

Csökkenteni kell a térségek közötti különbségeket a gazdaság, a foglalkoztatás szempontjából is - jelentette ki Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Edelényben, lakossági fórumon.

Bővebben




Az átlagos nettó kereset 154 100 forint

A bruttó és a nettó átlagkeresetek egyaránt 3 százalékkal haladták meg az idén január-júliusban az egy évvel korábbit - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Bővebben




Harmadannyi nyugdíj az államtól, 70 éves korhatár

Össztársadalmi és politikai sunnyogás van, az állam lemondott 2-4 millió szegény emberről, nem tudjuk, ők hogyan kapnak nyugdíjat – mondja Holtzer Péter nyugdíjszakértő. 20-30 millió forintot félre kellene tennie annak nyugdíjas korára, aki nem akar alábbadni életszínvonalából, és el kell fogadni, hogy sokkal jobban magunkra leszünk utalva. A nyugdíjrendszernek a mai 35-50 évesek a legnagyobb vesztesei. Az pedig vicc, hogy igazából korrekt számaink sincsenek a ma és a jövő nyugdíjasairól. Mi lesz azzal a tömeggel, aki a rendszerváltáskor elveszítette munkáját, és azóta sincs nagyon neki? A HVG munkatársa a Nyugdíj- és Időskor Kerekasztal (NYIKA) volt elnökével beszélgetett.

Bővebben




Emmi: csak az életvitelszerűen Magyarországon élő magyar és ukrán állampolgárok jogosultak nyugellátásra

Az Ukrajnával hatályban lévő egyezmény alapján csak azon ukrán és magyar állampolgárok lehetnek jogosultak nyugellátásra, akik életvitelszerűen Magyarországon élnek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.

Bővebben




Rendezett munkajogi kapcsolatokat vár a VDSZ az Apollo Tyrestól

Rendezett munkajogi kapcsolatokat vár a gyöngyöshalászi Apollo Tyres gumigyár beruházójától a vegyipari szakszervezet (VDSZ) - közölte a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezetei Szövetsége csütörtökön.

Bővebben




2014. szeptember 18

PSZ: béremelés OK, megvalósítás nem

A tanárok béremelése ellenére a Pedagógusok Szakszervezete nem tartja jónak a mostani bérrendszert. Az ugyanis nem tükrözi a minőségi és a pluszmunkát, nem ismeri el, ha a pedagógusnak több diplomája van, több tárgyat tanít – közölte a szervezet a pecsma.hu-val, miután annak vezetője Pécsen tárgyalásokat folytatott a helyi szakszervezeti tagokkal.

Bővebben




Irodai munka Londonban: háromszor annyi a fizetés

  Sorozatunkban kivándorolt magyarokat kérdeztünk arról, hogyan boldogulnak a külföldi munkaerőpiacon. Személyes történeteink első állomása London! – olvasható a profession.hu oldalán.

Bővebben




Luxembourgi ítélet uniós országok közötti eltérő minimálbérrel kapcsolatban

A közbeszerzés keretében előírt minimálbér nem terjeszthető ki azokra a munkavállalókra, akiket egy másik tagállamban tevékenykedő alvállalkozó foglalkoztat a szerződés teljesítése során - mondta ki csütörtökön kihirdetett ítéletében a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság.

Bővebben




200 céggel fog össze a Nestlé a fiatalok foglalkoztatásáért

 A Nestlé a Fiatalok Foglalkoztatásáért európai kezdeményezés részeként több mint 150 állást és 90 gyakornoki pozíciót biztosított Magyarországon a 30 év alatti korosztálynak a közel egy év alatt - közölte a cég. Négy fiatal közül egy munkanélküli Európában, Magyarországon ugyan javul a helyzet, de még így is több mint duplája a fiatalok munkanélkülisége az átlagosnak – írja a Napi Gazdaság.

Bővebben




Közel kétezer új munkahelyet hozhatnak létre a szolgáltatóközpontok

Az SSC piac fejlett, ahol a magas hozzáadott értéket teremtő szolgáltatások kerültek túlsúlyba, szemben az induló piacok többnyire adminisztratív tevékenységeivel – derült ki a HOA friss kutatásából. Ez egyértelműen egy jól képzett szakember bázist feltételez, amely Magyarországon rendelkezésre állt az SSC-k számára. Fontos azonban kiemelni, hogy mára a kutatásban résztvevők elsődleges kockázatnak tekintik működésük szempontjából a több nyelvet beszélő, megfelelően képzett munkarő-utánpótlás biztosításának megoldatlanságát. Ez ma az SSC iparág legsúlyosabb problémája, amely megoldásra vár – írja a Világgazdaság.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector