Startlaphoz Csatlakozz!

Pataky Péter: világosan láthatóvá válik, mit akar a Magyar Szakszervezeti Szövetség

Késő ősszel már világosan láthatóvá válik, mit akar a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ) – állítja a legnagyobb hazai konföderáció elnöke a Népszabadságban.

Bővebben




A PDSZ a köznevelési törvény módosítását kezdeményezi

A köznevelési törvény módosítását kezdeményezi a szakminiszternél a

Bővebben




Mire kell ügyelni az elektronikus munkaidő nyilvántartásnál?

   Akár papíron, akár elektronikus formában vezetjük a munkaidő nyilvántartást, fontos tisztában lennünk azzal, hogy milyen szabályoknak kell megfelelnünk. A munkaügyi ellenőrzés során ugyanis erre kiemelten ügyel a hatóság és komoly büntetést kockáztat, aki akár egyszerű tájékozatlanságból nem felel meg a szabályoknak.

Bővebben




Mendrey László: Nem kell az álegyeztetés

A nemzeti köznevelési törvény módosítását kezdeményei a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Mendrey László, a szakszervezet elnöke a Klubrádiónak azt mondta, komoly változtatásokra van szükség, a törvényben ugyanis olyan rendszerhibák vannak, melyek az oktatás, így az ország jövőjét veszélyeztetik.

Bővebben




Jön a tél, ilyenkor is kötelező a védőital?

 Amikor az átlagosnál magasabb vagy alacsonyabb környezetünk hőmérséklete, újra és újra fókuszba kerül a foglalkoztatóknál a hűtő, illetve melegítő védőitalok juttatása. Kérdés, hogy mikor, milyen mennyiségben, milyen formában kell a munkavállalók részére kötelezően biztosítani a védőitalokat. A különböző italok közül mi minősülhet védőitalnak? Az adókötelezettséget érintően felmerül, hogy ásványvíz vagy esetleg egyéb frissítő ital is adható-e adómentes természetbeni juttatásként vagy ettől eltérően adó- és járulékfizetési kötelezettség terheli a kifizetőt?

Bővebben




A szabadság kiadása és a 14 napos szabály

 2013 óta főszabály szerint a szabadságot úgy kell kiadni, hogy a munkavállaló naptári évenként egy alkalommal, legalább 14 egybefüggő napra mentesüljön a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól. Tekintsük át, mire kell odafigyelni e szabály alkalmazásakor – írja a munkajog.hu.

Bővebben




Fizetést kapnának a diákok

Munkabért kapnának a tervezetten jövőre induló felsőoktatási duális képzés hallgatói. Az elgondolás szerint a cégeknél töltött idő nem szakmai gyakorlatnak minősül majd, hanem rendes munkaviszonynak – írja a kapos.hu.

Bővebben




Nyugdíjkorhatár előtti ellátások

A különböző országok nyugdíjrendszereiben többféle megoldással találkozhatunk az öregségi nyugdíjra való jogosultság meghatározásánál. Van olyan ország, ahol csak a teljes nyugdíjkorhatár betöltésétől van mód az öregségi nyugdíj igénybevételére, és olyan ország is, ahol lehetséges az ún. korai nyugdíjbavonulás meghatározott feltételekkel – olvasható az ado.hu. oldalán.

Bővebben




A munkáltatói lakáscélú támogatás a cafeteriarendszer kannibálja

A munkáltatói lakáscélú támogatás olyannyira népszerűvé válhat, hogy „fölfalhatja” a többi cafeteriaelemet – hangzott el az a lapunkat is kiadó Wolters Kluwer Rodin Felnőttképzési Üzletágának konferenciáján.  A támogatás bevezetése egyáltalán nem egyszerű, de megéri, hiszen az adómentes juttatás nagyban növelheti a munkavállalók lojalitását – olvasható az ado.hu oldalán.

Bővebben




Czomba: a magyar vasút a fejlesztésről, foglalkoztatásról szól

Az NGM szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkára a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz) megalakulásának 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen beszélt.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector