2014. október 20

Megszenvedi a nyugdíjrendszer a gyermektelenséget

A mai 10 százalékos gyermektelenségi arány 2030-ra 20-25 százalékra ugrik - legalábbis ez valószínűsíthető a jelenlegi tendenciák alapján. A társadalom öregedése is folytatódni fog a következő évtizedekben és ma is gyorsabban öregszünk, mint az európai átlag. Jelenleg a 60 éven felüliek száma 2,3 millió fő, azonban ez a szám 50 év múlva 3,3 millió lesz. Mivel a becslés szerint a népesség 9 millióra csökken, a 20 éven aluliak pedig mindössze 1,4 millióan lesznek, ez azt jelenti, hogy az aktív korú népesség csökken, ami az állami nyugdíjrendszer számára komoly teher lesz. Ez a fenti számok tükrében a nyugdíjkorhatár további kitolódásával és a foglalkoztatás változásaival is együtt jár majd – írja a Világgazdaság.

Bővebben




Nehezebb lesz londoni állást találni?

 Vasárnapi brit sajtóértesülés szerint éves kvóta megállapításával korlátozná az EU-társállamokból érkező munkavállalók számát a brit kormány.

Bővebben




Elképesztő állapotok a magyar munkahelyeken

Komoly gond van az építőipari kivitelezési munkák körül: a cégek 91 százaléka nem tart be minden szabályt, így van, hogy kilométerekre van a legközelebbi WC, de sok helyen a leesés ellen sem véd semmi. Védősisakot pedig kényelmi okok miatt nem hordanak a dolgozók. Összegezte ellenőrzéseit a hatóság.

Bővebben




A Lufthansa pilótái hétfőn kétnapos sztrájkot kezdenek

A német Lufthansa légitársaság pilótái hétfőn és kedden részleges sztrájkot tartanak, a munkabeszüntetéssel a belföldi járatokon közlekedő, közepes hatótávolságú Airbus 320-as és Boeing 737-es gépeket állítják le - ezt közölte vasárnap a pilóták szakszervezete, a Vereinigung Cockpit.

Bővebben




2014. október 19

Kevesebb, mint kétszázan vették igénybe a diplomás gyedet

Eddig csaknem kétszázan vették igénybe a diplomás gyedet - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-vel.

Bővebben




Az idősek rosszabb lakásokban élnek, mint az átlag

Az életkor emelkedésével csökken az összkomfortos lakásban élők aránya, és nő azoké, akik ennél alacsonyabb komfortfokozatúban laknak – írja az fn.hir24.hu.

Bővebben




Változtatna a kormány a szociális ellátórendszeren

Hozzányúlna a kormány a segélyezéshez és a szociális ellátórendszerhez – erősítette meg a szociális államtitkár a Hír TV-nek.

Bővebben




Megugrott az orvoselvándorlás

Sürgősen választ kell adni a döntéshozóknak az ösztöndíjrendszerből kieső fiatal szakorvosok jövedelmének pótlására. A hálapénz megszüntetése terén nincs még áttörés, aminek szintén szerepe lehet a fiatal orvosok újból erősödő elvándorlásában - derült ki a Magyar Rezidens Szövetség elnökének a Napi.hu egészségügyi konferenciáján tartott előadásából.

Bővebben




Aktivizálódnak az idősek

Miközben egyre több az idős ember, az inaktívak és az eltartottak aránya is csökkent a 60 éven felüliek körében az utóbbi évtizedekben: 2011-ben 170 ezren dolgoztak hatvanon túl, és míg 1990-ben az időskorúak között 7-9 százalék volt az eltartottak az aránya, addig 2001-ben már csak 2-3, 2011-ben pedig mindössze 0,7 százalék – összegezte friss tanulmányában a KSH. Magyarországon ugyanakkor jelenleg a nyugdíj a legstabilabb jövedelem, rendszeressége és kiszámíthatósága miatt az idősebb korosztályt kevésbé érintik a fiatalabbakat sújtó nehézségek. Míg a 65 év felettieknek mindössze a 4,4 százaléka él jövedelmi szegénységben, addig az ennél fiatalabbak körében ez az arány 16,1 százalék – írja a Világgazdaság.

Bővebben




Utasok milliói maradtak a pályaudvarokon a német vasutassztrájk miatt

Utasok milliói rekedtek szombaton a pályaudvarokon Németországban, mivel a vasutassztrájk miatt a távolsági vonatok kétharmada nem közlekedett.

Bővebben