Startlaphoz Csatlakozz!

2014. október 03

Szolgálati érdek kontra személyes szempontok

A vám- és pénzügyőrség egyik dolgozóját – közvetlenül azelőtt, hogy a vám- és pénzügyőrséget összevonták az adóhivatallal, létrehozva a NAV-ot – a parancsnokság át akarta helyezni egy másik régióba, ahol létszámhiány volt. Az érintett viszont nem akart elköltözni, ugyanis éppen előtte vált el, és egyedül gondoskodott két gyerekéről és beteg édesanyjáról. Ezért a döntéssel szemben a bírósághoz fordult – olvasható a Szabad Földben.

Bővebben




KDSZ: a Tesco nem növelte, hanem csökkentette a munkahelyeket

Megszegte a kormánnyal 2012-ben kötött stratégiai együttműködési megállapodást a Tesco áruházlánc, mert a cég az abban vállalt létszámnövelés helyett egyre kevesebb munkavállalót foglalkoztat – állítja a Kereskedelmi Dolgozók Szakszervezete. Az érdekvédelem szerint már az aláírás időszakában is ellentétes volt a lánc hazai üzletpolitikája azzal, amit az egyezségben vállalt. A Tesco ellenben úgy látja, minden tekintetben betartják vállalásaikat. A létszámcsökkenést pedig csupán az év végén jellemző szezonalitás indokolja. A kormánnyal kötött megállapodás szerint a cég egyedi támogatásban, adókedvezményben is részesül – írja a Magyar Nemzet.

Bővebben




Nyugodt öregkor helyett holtig tartó munka

Ma nem tudjuk, mekkora nyugdíjjáradékot kaphatunk időskorunkra az államtól, és hogy abból meg tudunk-e majd élni. Sokan látják úgy, hogy nem lesz elég a pénzük és hogy tovább kell dolgozniuk. Életfogytig. Ha bírják.

Bővebben




Egyre többen érdeklődnek az egészségügyi és szociális képzések iránt

 Az idős- és gyerekgondozási képzések, továbbá az egészségügyi területen a fogászati asszisztensi képzés a legnépszerűbb.Az idei első fél évben 514 orvos és fogorvos, valamint 257 ápoló, szülésznő ment külföldre, míg 2013-ban egész évben a külföldre távozók szám 1218, illetve 555 volt. Az elmúlt hét és fél évben pedig több mint két és fél ezer ápoló, szülésznő ment külföldre dolgozni Magyarországról – írja a Metropol.

Bővebben




Globális probléma az informatikai szakemberhiány

Az informatikai szakemberhiány globális probléma, csak Magyarországon mintegy 10 ezer betöltetlen informatikus állás van - közölte az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) az MTI-vel csütörtökön.

Bővebben




2014. október 02

Pataky Péter: világosan láthatóvá válik, mit akar a Magyar Szakszervezeti Szövetség

Késő ősszel már világosan láthatóvá válik, mit akar a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ) – állítja a legnagyobb hazai konföderáció elnöke a Népszabadságban.

Bővebben




A PDSZ a köznevelési törvény módosítását kezdeményezi

A köznevelési törvény módosítását kezdeményezi a szakminiszternél a

Bővebben




Mire kell ügyelni az elektronikus munkaidő nyilvántartásnál?

   Akár papíron, akár elektronikus formában vezetjük a munkaidő nyilvántartást, fontos tisztában lennünk azzal, hogy milyen szabályoknak kell megfelelnünk. A munkaügyi ellenőrzés során ugyanis erre kiemelten ügyel a hatóság és komoly büntetést kockáztat, aki akár egyszerű tájékozatlanságból nem felel meg a szabályoknak.

Bővebben




Mendrey László: Nem kell az álegyeztetés

A nemzeti köznevelési törvény módosítását kezdeményei a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Mendrey László, a szakszervezet elnöke a Klubrádiónak azt mondta, komoly változtatásokra van szükség, a törvényben ugyanis olyan rendszerhibák vannak, melyek az oktatás, így az ország jövőjét veszélyeztetik.

Bővebben




Jön a tél, ilyenkor is kötelező a védőital?

 Amikor az átlagosnál magasabb vagy alacsonyabb környezetünk hőmérséklete, újra és újra fókuszba kerül a foglalkoztatóknál a hűtő, illetve melegítő védőitalok juttatása. Kérdés, hogy mikor, milyen mennyiségben, milyen formában kell a munkavállalók részére kötelezően biztosítani a védőitalokat. A különböző italok közül mi minősülhet védőitalnak? Az adókötelezettséget érintően felmerül, hogy ásványvíz vagy esetleg egyéb frissítő ital is adható-e adómentes természetbeni juttatásként vagy ettől eltérően adó- és járulékfizetési kötelezettség terheli a kifizetőt?

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector