A cafetériát terhelő járulékok emelése miatt írt levelet a Vendéglátó és Turisztikai Szakszervezet (VTSZ) Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek. A VTSZ arról tájékoztatta levelében a nemzetgazdasági minisztert, hogy az ágazat háromszázezer munkavállalóját duplán sújtaná a cafeteriát terhelő járulék megemelése. Ugyanis a hazai szállodákban tapasztalt vendégforgalom-növekedéssel még csak most érték el a 2007. évi szintet anélkül, hogy az árakban érvényesíteni tudták volna az utóbbi hét év infláció- és költségnövekedését –
olvasható a valasz.hu oldalán.
Bővebben
A rehabilitációs ellátásból élők rettegnek a kormány legújabb rájuk vonatkozó tervétől, amely szerint egy év alatt egyetlen jövedelempótló támogatásra sem tarthatnak számot, mert az a cél, hogy mindenkit munkába állítsanak. Van olyan súlyos beteg, aki az öngyilkosságot fontolgatja –
olvasható a Népszavában.
Bővebben
Januárban lesz hetedik éve, hogy egyetlen fillérrel sem emelkedik nyugdíjminimum. A „befagyasztott” alapellátás mellett a magánnyugdíjak államosítása, a korhatár fokozatos emelése, az indexálás átalakítása és a korhatár alatti ellátások megszüntetése is jelentősen hozzájárul a Nyugdíjbiztosítási Alap egyensúlyban tartásához, bár erről rendre ügyesen elterelik a figyelmet a nyugdíjemeléssel –
írja a Világgazdaság.
Bővebben
Nem bölcs dolog korlátozni a boltok vasárnapi nyitva tartását – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Hír Tv műsorában.
Bővebben
Levelet juttatott el a Vendéglátó és Turisztikai Szakszervezet (VTSZ) Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, mert megdöbbenéssel olvasták a jövő évi költségvetés tervezetében, hogy megemelnék a cafeteriát terhelő járulékot - írja keddi számában a Magyar Hírlap.
Bővebben
A kereskedőknek, de a dolgozóknak is kész katasztrófa lenne az üzletek kötelező vasárnapi zárva tartásának bevezetése. Csökkenő bevételeket, növekvő munkanélküliséget és drágább bevásárlást prognosztizálnak – í
rja a Piac@Profit.
Bővebben
Talán előfordult már, hogy a kollégái kinevették önt a munkahelyén, netán tréfát űztek önből. Vagy összesúgtak a háta mögött, pletykáltak, igaztalanul vádolták. Lehet, hogy a főnökei elárasztották értelmetlen feladatokkal, vagy épp ellenkezőleg, minden ok nélkül mellőzték. Ilyesmi a karrierünk során egyszer-kétszer szinte mindannyiunkkal előfordul, és vérmérsékletünktől, aktuális hangulatunktól, vagy jól felfogott érdekeinktől függően igyekszünk tudomást sem venni a történtekről, vagy felvállaljuk a nyílt konfliktust. Ha viszont rendszeresen ki van téve a fentiekhez hasonló megpróbáltatásoknak, ha ezek hetente legalább egyszer előfordulnak, és akár fél éve is tartanak már, akkor komolyabb a baj. Akkor ön a mobbing, a munkahelyi pszichoterror áldozata.
Bővebben
A grafikont az Európai Bizottság 2014-es EU-s kormányok költségvetéseit
elemző jelentéséből vettük, rajta a 2013-as adatok állnak. Eszerint egyébként a 28 EU-tagországban a kormányok az összes bevételeiknek átlagosan a 23,19 százalékát költik a közalkalmazottak jövedelmére. Magyarország ezalatt maradt 21,54 százalékkal.
Bővebben