Úgy tűnik, a kormány nem bízik abban, hogy a piac képes lenne nagy számban új munkahelyeket létrehozni. A foglalkoztatásbővülésben szinte egyáltalán nem is építenek erre a tényezőre. Így ha jövőre állna munkába, nagyobb eséllyel lehet közmunkás Önből –
olvasható az mfor.hu oldalán.
Bővebben
Átalakítaná a közfoglalkoztatás támogatási rendszerét a kormány a Belügyminisztérium kormányrendelet-tervezete szerint. A javaslat elfogadása esetén akár egész évben dolgozhatnak a közfoglalkoztatottak, az egyes programok hosszabb ideig működhetnek, továbbá a változtatásoknak köszönhetően negyvenezerrel bővülhet a foglalkoztatottak száma - írja a Magyar Nemzet pénteken.
Bővebben
Az eddigieknél is erősebb központosításra lehet számítani az egészségügyben. Újraszervezik a kórházak gazdálkodását, orvosi életpályamodellt vezetnek be és átalakítják az alapellátást is –
írja Népszabadság.
Bővebben
Ez a jogintézmény a munkaviszonyban álló feleknek arra ad lehetőséget, hogy megismerjék egymást, és meggyőződjenek arról, hogy tudják-e teljesíteni a munkaszerződésből eredő kötelezettségeiket (a munkáltató arról, hogy valóban alkalmas-e a munkavállaló a munkakör ellátására, a munkavállaló pedig arról, hogy valóban azt, ott és úgy kell végeznie, amit a munkaszerződése, munkaköri leírása meghatároz, és hogy meg tud-e felelni a munkáltató elvárásainak). Ha a felek úgy látják, hogy „mást kaptak”, mint amire számítottak, indokolás nélküli nyilatkozattal, azonnali hatállyal megszüntethetik a jogviszonyt. Ha a felek próbaidőt állapítanak meg, a munkaszerződés hatályának megszűnését a próba (a megismerési folyamat) sikerétől vagy sikertelenségétől teszik függővé –
írja a munkajog.hu.
Bővebben
A Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) november 13-14-én tartotta XXXIV. kongresszusát, Szilvásváradon.
Bővebben
A vállalkozások a következő fél évben is a munkaerő-kereslet növekedésére számítanak, derül ki a Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) felméréséből. Más szóval a cégek létszámbővítésre készülnek, több munkahely lesz a versenyszektorban. Ezt a folyamatot leginkább a részben külföldi tulajdonban álló cégek megnövekedett munkaerő-kereslete mozgatja. A munkaerő-kereslet mutatója e cégek körében 2014 áprilisában -17 ponton állt, de októberben 31 pontra ugrott –
írja az Origo.
Bővebben
A szegedi ELI (Extreme Light Infrastructure) projekt gazdasági hatása elsősorban közvetett módon valósul meg - mondta a Szegedi Tudományegyetem rektora.
Bővebben
Köztes megoldás születhet a kereskedelmi üzletek vasárnapi zárva tartásáról a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) javaslata alapján a szervezet főtitkára szerint - írta a Napi Gazdaság.
Bővebben
A Liga Szakszervezetek szerint elbocsátásokkal és jövedelemcsökkenéssel, az államkincstárnak pedig bevételkieséssel járna a kötelező vasárnapi zárva tartás –
írja a Magyar Hírlap.
Bővebben