Startlaphoz Csatlakozz!

A családi adókedvezmény kiterjesztése csak 2016-tól indul

Az Országgyűlés elfogadta a jövő évi adócsomagot. Bár az internetadó kikerült a törvényből, de jön a szappan- és művirágadó, chipsadó a szeszes italok nagy részére, 50 százalékos reklámadó, a brutális élelmiszer-felügyeleti díj, az önkormányzatokat pedig ráengedik az eddig nem adóztatott dolgokra. A családi adókedvezmény kiterjesztése csak 2016-tól indul, viszont a friss házasok már jövőre havi ötezer forintos „nászajándékot” kapnak a kormánytól – írja a HVG.

Bővebben




Ismét a nyugdíjasok jártak rosszul

 Hatalmas különbségek vannak a 2011-ben elfogadott Széll Kálmán tervben foglaltak és a 2015-ös költségvetés valósága között. Az előre tervezettnél nagyjából mindenki többet fizet az államnak, miközben a nyugdíjrendszeren, a szociális kiadásokon, az oktatáson és az egészségügyön sokat spóroltak.

Bővebben




Boros Péterné: Esély, összeomlás előtt

Most, hogy a költségvetés tervezete szerint a kormány a szociális szféra kárára kíván tüzet oltani a közszféra néhány meghatározó területén, érdemes szembe nézni a tényekkel, és ismét kísérletet tenni az érdemi társadalmi párbeszéd beindítására – írja a Népszabadságban Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára.

Bővebben




Tanárok a költségvetés ellen

Nyilatkozatban tiltakoznak a fővárosi Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai a középfokú oktatás tervezett átszabása és a jövő évi oktatásügyi költségvetés-tervezet ellen. A nevüket is vállaló pedagógusok szerint a gimnáziumi férőhelyek számának drasztikus csökkentésével és a szakképzés átalakításával „az eddig is sok sebből vérző, a társadalmi különbségeket enyhíteni képtelen iskolarendszer a jövőben végképp beáll egyfajta kasztrendszer kialakításának szolgálatába, és gyakorlatilag teljesen ellehetetlenít mindenfajta társadalmi mobilitást” - olvasható a Népszavában.

Bővebben




Ötven százalékkal emelnék a hadiözvegyek havi járadékát

Mintegy ötven százalékkal emelkedne a hadiözvegyek havi járadéka is, ha elfogadják a Hende Csaba honvédelmi miniszter által kedden az Országgyűlésnek benyújtott, több törvény módosítását tartalmazó javaslatcsomagot.

Bővebben




Óvodalátogatáshoz kötik a családi pótlék folyósítását

A kormány jövő szeptembertől az óvodalátogatáshoz fogja kötni a családi pótlék folyósítását - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a köztévé reggeli műsorában.

Bővebben




Itt a szociális ellátásokról szóló törvényjavaslat

 Több a szociális területet érintő törvénymódosítást tartalmazó javaslatot nyújtott be a kormány. A szociális intézmények és szolgáltatások fenntarthatósága érdekében például a fenntartók a jövőben belépési hozzájárulást kérhetnének, a közfeladatot ellátó személyeket megillető büntetőjogi védelmet pedig kiterjesztenék valamennyi, a gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményekben és javítóintézetekben szakmai munkakörben dolgozóra. Ezek mellett több gyermekvédelmi rendelkezést is rögzít a javaslat, kimondja például, hogy a 14 évesnél fiatalabbak részvételével nem rendezhető ketrecharc.

Bővebben




Fórumsorozatot indít öt egészségügyi szakmai szervezet

Hogyan tovább magyar egészségügy? címmel országos fórumsorozatot indít öt egészségügyi szakmai szervezet azzal a céllal, hogy megismerjék az egészségügyben dolgozók véleményét, javaslatait az ellátórendszerben tervezett változtatásokkal kapcsolatban - közölte a kezdeményező Magyar Rezidens Szövetség kedden.

Bővebben




Nyugdíjazás: így kell a munkát abbahagyni

 Az öregségi nyugdíj megállapításának 2010. óta kötelező előfeltétele a biztosítási jogviszony – közötte leggyakrabban a munkaviszony – megszüntetése. A nyugdíjba vonuló munkavállaló, de a munkáltatója is gyakran keresi a választ arra a kérdésre, melyik a legjobb megoldás a munkaviszony nyugdíjazáshoz kötődő megszüntetéséhez – olvasható a munkajog.hu oldalán.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector