Startlaphoz Csatlakozz!

A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a LIGA Szakszervezetek

A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett ma délután a LIGA Szakszervezetek részéről Gaskó István elnök, Gál Rezső társelnök, és dr. Mészáros Melinda főtitkár, valamint a Kormány részéről Varga Mihály miniszter, valamint Czomba Sándor és Tállai András államtitkárok. - Varga Mihály nem tudott ígéretet tenni, hogy a megbeszélésen elhangzott információk alapján támogatná a kezdeményezéseinket, így maradtak a nézetkülönbségek és szóbeli ígéretek, amelyek azonban közel sem elegendőek a november 21-i demonstráció lefújására.

Bővebben




MaSZSZ: Kongresszus igen, egyesülés nem

A három szakszervezeti konföderáció egyesülésének kimondása helyett legfeljebb az integráció további menetrendjét határozhatja meg pénteken a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ) kongresszusa – olvasható a Népszabadságban.

Bővebben




PDSZ: A köznevelésnek csúfolt torzszülött

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is csatlakozik a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) által szervezett szombati tüntetéshez. Közleményükben azt írják, tisztában vannak azzal, hogy a magyar közoktatás „a felszámolás szélén áll” – írja az eduline.hu.

Bővebben




Varga Mihály a LIGA Szakszervezetek képviselőivel egyeztetett

Már a jövő héten összehívják a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának monitoring bizottságát - erről állapodott meg Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a LIGA Szakszervezetek képviselőivel.

Bővebben




A fizetésből is engedünk, csak legyen állásunk

 Tíz álláskeresőből kilenc hajlandó engedni az elképzelt fizetéséből, ugyanakkor a beadott pályázatok kicsivel több mint fele tartalmaz olyan állításokat, amelyek nem felelnek meg a valóságnak – írja a Piac@Profit.

Bővebben




Enyhítenék az orvoshiányt

Negyvenhat orvos jelentkezett arra a pályázatra, amelynek célja, hogy megoldást találjon az évek óta betöltetlen praxisok problémájára – tudta meg lapunk. Tizenhét körzetben már nyertest is hirdettek, ők 115 milliós támogatást kapnak az államtól munkájuk megkezdéséhez. A nyertesek egy része már idén, a többiek januárban indíthatják el praxisukat – írja a Magyar Nemzet.

Bővebben




Czomba: a munkaerő száma és képzettsége a legfontosabb a gazdaság számára

A magyar gazdaság fejlődésének legnagyobb lehetősége a megfelelő számú és minőségű munkaerő megléte, hiánya azonban gátolhatja a fejlődést a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiaci és képzési államtitkára szerint.

Bővebben




Független Rendőr Szakszervezet: túlzott létszámot mozgósítanak az e-útdíj ellenőrzésének ellátására

Az e-útdíj megfizetésének ellenőrzése és a bírságolás pluszfeladat lett a rendőrök számára, ami a Független Rendőr Szakszervezet szerint elvonja őket a közterületi munkától. Az ORFK szerint ez nem igaz, hisz a rendőrök az ellenőrzést közterületen végzik. Mintegy 6,7 milliárd forint bírságot szabott ki a rendőrség az e-útdíj bevezetése óta az úthasználatért nem fizető fuvarozókra - derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hvg.hu-nak küldött válaszában.

Bővebben




A másodállás

A Munka Törvénykönyve nem tartalmaz kifejezett szabályt arra, hogy a munkavállaló a munkaviszonya mellett fenntarthat-e másik foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt is, a főállás és mellékállás kifejezéseket sem tartalmazza a jogszabály. Amit pedig a törvény kifejezetten nem tilt, az lehetséges. Ugyanakkor számos feltételt figyelembe kell venni ahhoz, hogy a munkavállaló másodállása ne jelentsen problémát – írja a munkajog.hu.

Bővebben




Az öt legdurvább áremelkedés, ami jövőre jöhet

Minden jel szerint többet fizetünk majd a 2015-ös húsvéti nagybevásárlásnál, mint a 2014-es karácsony előttinél. Az adóváltozások és az áruházláncokat érintő megszorítások jelentős áremelkedéssel járhatnak: bár nagy a verseny, valószínűleg több terhet is áthárítanak majd a boltok a vásárlókra. A Pénzcentrum most öt olyan terméket mutat, ami nagyon megdrágulhat 2015-ben – írja a Pénzcentrum.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector