Startlaphoz Csatlakozz!

2014. november 02

101 milliárddal több adót várnak tőlünk Orbánék jövőre

A lakosság összesen 1801 milliárd forinttal gyarapíthatja az államkasszát 2015-ben, ellenben a cégektől kevesebb bevételt várnak Orbánék – írja az mfor.hu.

Bővebben




Nyugdíj: új rendszert dolgoznának ki?

 Kérem, pár hét múlva keressenek meg, akkor már biztos tudok valamit mondani az elképzelésekről - mondta a közelmúltban lapunknak az Idősügyi Tanács egyik tagja, akit arról próbáltunk faggatni, hogy milyen irányba mozdulhat el a magyar nyugdíjrendszer. A testület ülését pár hete tartották az Országházban, azon megjelent Orbán Viktor miniszterelnök is, aki arra bíztatta a jelen lévőket, hogy tegyenek minél több javaslatot az idősek életkörülményeinek javítására. S bár a kormányfő világossá tette, hogy a választások után bő három év van a nyugodt munkára, úgy tudjuk, az első javaslatokat már most, októberben várják a tanács tagjaitól – írja a Figyelő.

Bővebben




Gyorsuló migrációs körtánc

Különleges járat ingázik hetente Skócia és Magyarország között. A külhoniaknak magyar ízeket visz – például Túró Rudit, szilvóriumot, pirospaprikát –, az itthoniaknak meg különféle ajándékokat hoz. Régebben elég volt havonta fordulni, de az elmúlt egy-két évben egyre sűrűbben fordul a furgon. London mellett Skócia is egyre kedveltebb célpontja a külföldön szerencsét próbáló honfitársainknak – olvasható a Népszabadságban.

Bővebben




2014. november 01

Nem találtak alkalmas kancellárt az ELTE, a PTE, az SZTE és a Színművészeti élére sem

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Semmelweis Egyetem élére valóban a korábban a PSZÁF-ot vezető Szász Károly került. A Corvinus Egyetem kancellárjának dr. Pavlik Líviát nevezik ki, aki az egyetem megbízott gazdasági igazgatója lett áprilisban. Számos nagy egyetem élére azonban nem találtak megfelelő személyt. A kancellárok kiválasztásánál Orbán Viktor mondta ki a végső szót – írja a HVG.

Bővebben




A beolvadás kongresszusa novemberben

November 21-22-én tartja „a beolvadás kongresszusát” a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ). Tavaly május elsején jelentette be három konföderáció – az Autonómok, az MSZOSZ és a SZEF – vezetője, hogy unióra lépve létrehozzák az ország legnagyobb szakszervezeti tömörülését.

Bővebben




Kordás László: Európa nyugati felével kellene versenyeznünk, nem Kínával

Napjainkban zajlanak azok a kongresszusok, amelyek lezárják a Magyar Szakszervezeti Szövetséget létrehozó három konföderáció, az Autonómok, az MSZOSZ és a SZEF eddigi történetét. A tavaly májusban indított egyesülési folyamat a hazai szervezett dolgozók többségét gyűjti egyetlen táborba, felszámolva a versenyszféra és a közszolgálat munkavállalóinak megosztottságát. Hatvannál több szakszervezet negyedmillió tagjának egyesített ereje vár vezetésre, a megszervezett közös fellépés, a szolidaritás erejének újbóli megismerésére – olvasható a muon.hu-n.

Bővebben




Radikálisan átalakítják a segélyezést

A jövő évtől megszűnhet a lakásfenntartási és az adósságcsökkentési támogatás, a foglalkoztatást helyettesítő támogatást pedig az önkormányzatoknak saját erőből kell fedezniük. A települések ehhez akár új adókat is kivethetnek, a hátrányos helyzetűeket pedig kisegíti az állam – olvasható a Világgazdaságban.

Bővebben




Megvonják a segélyeket, százezrek alól húzzák ki az állami védőhálót

Drasztikus eszközöket vet be a kormány a szegénység kezelésére.Ez a megoldás sem kerül kevesebbe, mint a jóléti társadalom, csak többen esnek ki a rostán, vagyis többen lesznek olyanok, akik egyetlen fillér legális jövedelem nélkül tengetik az életüket. Az állam gyakorlatilag elengedi félmilliónyi ember kezét – írja a vs.hu.

Bővebben




Internetadó: ezt mondták reggel, azt mondták este

Mi az indoka az internetadó visszavonásának? Kiderül a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből, amely szerint a tárca a távközlési törvény kiterjesztéséről (vagyis az internetadóról) szóló javaslat visszavonását az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnökénél – olvasható az adozona.hu oldalán.

Bővebben




Százhét dolgozót küldtek el a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól

Százhét munkatársat küldtek el a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól (KKM) péntek, 17 órai hatállyal.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector