A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem előzte meg hatásvizsgálat, nem kérték ki szakemberek véleményét és nem egyeztetettek a kilenc évfolyamos általános iskoláról, amelyről a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett ülésén tárgyalnak majd a kormánypárti képviselők.
Bővebben
Egy nemrég elkészült, Baranya megye gazdaságát elemző tanulmány egyik legfontosabb megállapítása szerint a megye fejlődését továbbra is a fizetőképes kereslet hiánya, a pénzhiány és a megfelelő, szakképzett munkaerő jelenlétének hiánya akadályozza. Főként az utóbbi jelent nagy problémát, hiszen emiatt néhány vállalkozás megrendeléseket is kénytelen volt visszamondani –
írja a pecsma.hu.
Bővebben
A Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) a nemzetgazdasági miniszterhez fordult annak érdekében, hogy 2015. február 25-ig elkészüljön a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) munkavállalóira vonatkozó életpálya-modell is.
Bővebben
A külföldi állam jogának egyes szabályait (is) alkalmazni kell kiküldetéskor - bár e szót az Mt. már nem használja –
írja a munkajog.hu.
Bővebben
Az ügyfélszolgálatok és szolgáltatók többsége zárva tart majd vasárnaponként március 15. után az üzletközpontokban. Akad cég, ami emiatt elbocsátásra kényszerül. A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége szeretné elérni, hogy legalább néhány – a bevásárlóturizmus központjának számító vagy idegenforgalmi látványosságként is működő – pláza mentesüljön a vasárnapi zárva tartás alól –
olvasható a Világgazdaságban.
Bővebben
Mivel nem csitul a „megélhetési bevándorlókkal” kapcsolatos kormányzati kommunikációs offenzíva, megpróbáltuk megbecsülni, hogy hány itthon maradt családon segítenek azok a „gazdasági menekültek”, akik nem az unióban találtak munkát, tehát nem a „közös akarattal létrehozott gazdasági téren belül mozogtak” –
írja az mfor.hu.
Bővebben
Tavaly már minden negyedik lakásbérlőt sújtott szegénység – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal
Világgazdasághoz eljuttatott adataiból,
Bővebben
A Munkástanácsok Országos Szövetsége a társadalmi egyeztetésért felelős nemzetgazdasági miniszterhez fordult, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) munkavállalóinak életpálya-modellből való kimaradása ügyében. A vonatkozó Kormányhatározat ugyanis egyértelműen rendelkezik arról, hogy a NAV dolgozóira is meg kell alkotni az életpálya-modellt 2015. február 25-ig.
Bővebben
Erről Holecz Gábor, a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöke beszélt. Szerinte a kormányhatározat egyértelműen és kötelezően rendelkezik arról, hogy a közszolgálati életpályamodellt a hivatásos jogviszonyban állókra meg kell alkotni. Az érdek-képviseleti vezető ugyanakkor problémának látja, hogy sokszor még a törvényi jogállásuk is kérdéses az érintetteknek.
Bővebben
A Független Rendőr Szakszervezet álláspontja szerint jogszerűtlen az a rendőrségi munkáltatói gyakorlat, hogy a közalkalmazottak garantált illetményének az évente emelkedő minimálbér, illetve garantált bérminimum elérése érdekében szükséges felemelését (kiegészítését) úgy hajtják végre, hogy a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt csökkentik.
Bővebben