Startlaphoz Csatlakozz!

Pénzkereseti lehetőség akár a tanulóévek alatt is

A női szabó is felkerült idén a Baranya megyei a régió hiányszakmáinak listájára, de újra a lajstromon van a vájár munkakör is – írja a bama.hu.

Bővebben




Nagyobb kontroll a közigazgatás felett

   A kormány a közigazgatási bíráskodás fejlesztését tűzi ki célul, ami azt jelenti, hogy erősíteni akarja a bíróságok szerepét a közigazgatás kontrolljánál. Trócsányi László igazságügy-miniszter az InfoRádiónak azt mondta: jövőre léphet hatályba az új közigazgatási perjog.

Bővebben




Elindul a méltóság menete

Minden dolgozó emberért, a vidéki Magyarországért indult el Kazincbarcikáról reggel 9-kor a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei méltóság menete. Délután 17.30-kor Mátészalkán, a szabolcsi menet résztvevői demonstrálnak, majd holnaptól más olyan megyékben is, ahol sok kilátástalan helyzetben lévő ember él, a kormányhivatalokhoz vonul a Közmunkás Szakszervezet, hogy a jövő hétfőtől újra ülésező Országgyűlés figyelmét felhívja a szegénységre – írja a Népszava.

Bővebben




Vasárnapi kabaré: a piacok kinyithatnak

A vasárnapi zárva tartás kezd kabaréba fordulni. A kivételek száma lassan már annyi, hogy az eredeti „kereszténydemokrata ideológiai cél”, a vasárnapi pihenőnap már rég a feledés homályába veszett. Kiderült: a fél ország ezentúl is dolgozni, a másik fele meg vásárolni fog vasárnaponként azután is – olvasható a 168 óra oldalán.

Bővebben




SZÉP-kártyát adnának a nyugdíjasoknak is

Horváth Tihamér, a Széchenyi-terv Gazdaságfejlesztő Társaság elnöke szerint a kormányzatnak észre kellene vennie, hogy a SZÉP-kártya nem cafeteria, hanem gazdaságfejlesztő eszköz, amit ki kellene terjeszteni a nyugdíjas turizmusra is.

Bővebben




Lépnek a plázák: ha vasárnap nem nyithatnak ki, a többi napon hosszabbítanak

A kormány javaslata alapján már elfogadott jogszabály rendelkezik arról, hogy a bevásárlóközpontoknak vasárnaponként zárva kel tartaniuk. A törvény indoklása szerint így lesz majd együtt a család meg ilyesmi. Úgy tűnik, a plázák beletörődtek a jogszabályváltozásba, de válaszként több bevásárlóközpont is úgy döntött, hogy a hét többi napján meghosszabbítják a nyitvatartásukat – olvasható a 444.hu oldalán.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector