Startlaphoz Csatlakozz!

Folytatódtak a bértárgyalások a BKV-nál

Folytatódott a bértárgyalás a BKV vezetése és a szakszervezetek között. A tárgyaláson Bolla Tibor a médiában megjelent BKV-s vezetői bérekkel kapcsolatban kifejtette: a vezetők átlagbére jelentősen csökkent az utóbbi években – írja a Világgazdaság.

Bővebben




Újabb csapás az alapítványi iskolákra

Az utóbbi évek kapkodó törvénygyártásának egyik gyöngyszeme az a január 28-án megjelent végrehajtási rendelet, amely már a megjelenése napján hatályba is lépett, este 18 órától. Ez új feltételeket szabott a nem állami fenntartású intézmények számára ahhoz, hogy lehívhassák a központi támogatást – és erre mindössze két napot biztosítottak – tudta meg a Népszabadság.

Bővebben




Ötven felett munkát találni?

Aki betöltötte az ötvenedik életévét, annak nagyon nehéz elhelyezkednie. Sokan vannak ilyenek ebből a korosztályból, de ennél is többen vannak azok, akik már semmilyen nyilvántartásban sem szerepelnek – írja a teol.hu.

Bővebben




Vasárnapi nyitva tartás: Szűk határidőt kaptak a boltosok

Pár napjuk lesz csak a kereskedőknek, hogy eldöntsék: akarnak-e és tudnak-e élni a vasárnapi és éjjeli zárva tartás alóli mentesítés lehetőségeivel. A kormányrendelet még csak készül, de a tervezete szerint a kereskedőknek már csak két hetük volna a bejelentésekre – írja a Világgazdaság.

Bővebben




Miért fontos az adategyeztetési eljárás?

A munkajog.hu cikke azokat a legfontosabb pontokat mutatja be, ahol a szolgálati idő hossza meghatározó jelentőségű, így az adategyeztetési eljárás során rögzítésre kerülő minden egyes szolgálati idő nap lényeges.

Bővebben




A Tesco tízezer munkahelyet szüntetne meg globálisan

A brit Tesco világszerte tízezer munkahelyet tervez megszüntetni, és 43 veszteséges áruházát bezárja Nagy-Britanniában, forgalma csökkenésének következményeivel küzdve - írta a The Sunday Telegraph című brit lap vasárnap.

Bővebben




Így spórol a Fidesz a tanárokon

A mai napig ellentmondásos és problémás a tanároknak járó bankszámla-kompenzáció ügye. Ennek lényege, hogy annak a bankszámlának a költségeit, amelyre a pedagógus fizetése érkezik, elvileg az állam finanszírozza. A 168 Óra Online-nak egy pedagógus arról beszélt, hogy az iskola gazdasági ügyekkel foglalkozó munkatársa megkérte őt, a többi kolléga előtt ne nagyon reklámozza ezt a lehetőséget.

Bővebben




Elképesztő magyar munkahelyek

 Gyakran semmilyen biztonsági előírásnak nem felelnek meg a körülmények a munkahelyeken – ezt most a hatóság képgalériával is bizonyítja.

Bővebben




Mendrey László: a szakma bevonása nélkül, politikai alapon szervezik át az oktatást

Átgondolatlannak tartja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a kormány szakképzési reformját. Mendrey László szerint a szakma bevonása nélkül, politikai alapon szervezik át az oktatást. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szerint viszont az irány jó, mert a duális képzés bevezetése óta tíz százalékkal nőtt a szakmunkás pályakezdők elhelyezkedési aránya – írja a Magyar Nemzet.

Bővebben




A Fidesz szerint több szabadidőt, élénkebb gazdaságot hoz a vasárnapi pihenőnap.

A kormánypárt frakciója az MTI-hez eljuttatott vasárnapi közleményében azt írta, hogy márciustól a vasárnap pihenőnap lesz a kiskereskedelemben dolgozóknak is, ahogy Ausztriában, Németországban is az. Külföldi tapasztalatokra hivatkozva jelezték, hogy a vásárlás nem szűnik meg, csak átalakul.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector