2015. február 26
A mentősök ma azért harcolnak, hogy pótlékot kaphassanak, amivel a bérük még mindig nem érné el az átlagfizetést. Egy orvosnak vagy tanárnak sem könnyű, és általában a közszférára jellemző, hogy akár 30%-kal kisebb a fizetés, mint a versenyszférában. Pedig egyes munkák sokkal fontosabbak a mindennapokban annál, mint hogy az érte kapott fizetésből filléres gondokkal küzdjenek az azt végzők. Összeszedtük, milyen állásokkal lehet ma nagyon sok munkával átlagbér alatt keresni -
írja a Femina összeállításában.
Bővebben
Több száz ember állása szűnik meg a Tescónál –
tudta meg az Origo. A Tesco azt közölte, hogy átszervezéseket hajtanak végre, amely után 50 embernek biztosan nem tudnak már munkát biztosítani. A maradék 150 munkatárs sorsáról semmit sem tudunk.
Bővebben
A PICK Szeged Zrt. pécsi üzemében ma reggel hat órától megkezdett, határozatlan időre meghirdetett sztrájk 11.30-kor befejeződött, a munkavállalók felvették a munkát, a termelés beindult.
Bővebben
Pénteken tartja az „egyesülés kongresszusát” a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ). Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma 2013. decemberében alakította meg a gigaszakszervezetként beharangozott új konföderációt –
írja a Magyar Hírlap.
Bővebben
Öt és fél órás sztrájk után befejezték a munkabeszüntetést és újra elkezdtek dolgozni a Pick Szeged Zrt. (Pick Zrt.) pécsi üzemében, miután a szakszervezet megállapodott a vállalat vezérigazgatójával.
Bővebben
A decemberi igen magas, 6,7 százalékos éves béremelkedés leginkább a közszféra béremeléseinek és az év végi bónuszoknak volt köszönhető, ami abból is látszik, hogy a rendszeres jövedelmek éves növekedési üteme csupán 0,5 százalékponttal volt magasabb, mint a novemberi adat (3,5%) - írják az OTP elemzői munkaerő-piaci jelentésükben. A bank szakértői arra számítanak, hogy az idei évi reálbér-emelkedés jelentősen elmaradhat a tavalyi szinttől, így azt sem tartják valószínűnek, hogy a jegybank márciusban visszakozna kamatcsökkentési szándékától –
írja a Portfolio.
Bővebben
Nem csak a nonstop üzleteknek nem kegyelmez a kormány, a turistaparadicsomokban is bezárhatnak a boltok márciustól vasárnaponként. Tovább szigorítanának a jövő hónap közepétől életbe lépő vasárnapi bolttilalmon. Varga Mihály tárcája bezáratná vasárnap az eddig kivételnek számító, világörökségi területen működő üzleteket is. Mélyütés lehet a turizmusnak -
írja a Népszabadság.
Bővebben
Alig több mint 10 ezer állami támogatással létrejövő munkahely született januárban. Ezzel párhuzamosan - nem nagy meglepetésre - a nyilvántartott álláskeresők száma is megugrott –
írja az mfor.hu.
Bővebben
Egyre több munkáltató számára lehet vonzó lehetőség megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztatni.
A munkajog.hu cikkében bemutatják, a megváltozott munkaképességű munkavállalók munkaerőpiacra való be-, illetve visszajuttatását, valamint a munkahelyek megtartását milyen jogszabályok segítik elő.
Bővebben
A február 10-én megtartott egyórás figyelmeztető sztrájk után, ma reggel 6 órától teljes, határozatlan idejű sztrájkba kezdtek a Pick Szeged Zrt. pécsi gyárának munkavállalói.
Bővebben