Startlaphoz Csatlakozz!

2015. február 04

Átmeneti munkavégzés külföldön

A külföldi állam jogának egyes szabályait (is) alkalmazni kell kiküldetéskor - bár e szót az Mt. már nem használja – írja a munkajog.hu.

Bővebben




A pultok zárulnak

Az ügyfélszolgálatok és szolgáltatók többsége zárva tart majd vasárnaponként március 15. után az üzletközpontokban. Akad cég, ami emiatt elbocsátásra kényszerül. A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége szeretné elérni, hogy legalább néhány – a bevásárlóturizmus központjának számító vagy idegenforgalmi látványosságként is működő – pláza mentesüljön a vasárnapi zárva tartás alól – olvasható a Világgazdaságban.

Bővebben




Havi 120 ezer érkezhet több tízezer unión kívül dolgozó magyartól

Mivel nem csitul a „megélhetési bevándorlókkal” kapcsolatos kormányzati kommunikációs offenzíva, megpróbáltuk megbecsülni, hogy hány itthon maradt családon segítenek azok a „gazdasági menekültek”, akik nem az unióban találtak munkát, tehát nem a „közös akarattal létrehozott gazdasági téren belül mozogtak” – írja az mfor.hu.

Bővebben




A lakásbérlők negyede szegénységben él Magyarországon

Tavaly már minden negyedik lakásbérlőt sújtott szegénység – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal Világgazdasághoz eljuttatott adataiból,

Bővebben




Munkástanácsok Országos Szövetsége: a NAV dolgozóira is meg kell alkotni az életpálya-modellt

A Munkástanácsok Országos Szövetsége a társadalmi egyeztetésért felelős nemzetgazdasági miniszterhez fordult, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) munkavállalóinak életpálya-modellből való kimaradása ügyében. A vonatkozó Kormányhatározat ugyanis egyértelműen rendelkezik arról, hogy a NAV dolgozóira is meg kell alkotni az életpálya-modellt 2015. február 25-ig.

Bővebben




Az adóhatóság dolgozói kimaradtak az életpályamodellből?

Erről Holecz Gábor, a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöke beszélt. Szerinte a kormányhatározat egyértelműen és kötelezően rendelkezik arról, hogy a közszolgálati életpályamodellt a hivatásos jogviszonyban állókra meg kell alkotni. Az érdek-képviseleti vezető ugyanakkor problémának látja, hogy sokszor még a törvényi jogállásuk is kérdéses az érintetteknek.

Bővebben




FRSZ: a munkáltatói döntésű illetményrész csökkentésének jogszerűsége vitatható

A Független Rendőr Szakszervezet álláspontja szerint jogszerűtlen az a rendőrségi munkáltatói gyakorlat, hogy a közalkalmazottak garantált illetményének az évente emelkedő minimálbér, illetve garantált bérminimum elérése érdekében szükséges felemelését (kiegészítését) úgy hajtják végre, hogy a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészt csökkentik.

Bővebben




Ki adhat be söralátéten adóbevallást?

Február közepéig kell nyilatkozni az adóhivatal felé, ha egyszerűsített adóbevallást akarunk tenni. Csakhogy nem mindenki élhet ezzel a lehetőséggel, és a munkáltatónak is vannak ezzel kapcsolatban feladatai – olvasható a Piac&Profit oldalán.

Bővebben




Munkahelyeket is teremthet a Volán-integráció?

A Volán-társaságok nemrég lezárult átalakításával csökkentették a vezetői, irányítói létszámot, a dolgozók száma azonban nem mérséklődött és nem is fog, sőt újabb piaci feladatok elnyerésével létszámnövekedés is valószínűsíthető − közölte a Napi Gazdasággal a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.

Bővebben




Teljes a káosz a közmédiában

Kifogásolják a közmédia dolgozóit képviselő szakszervezetek, hogy az elbocsátásokkal párhuzamosan folyamatosan új dolgozókat vesz fel az MTVA, miközben a kirúgottak csaknem fele védett munkavállaló. Az érdekképviseletek szerint a 177 dolgozó leépítésével nem spórol a közmédia, amelynek elvben néhány héten belül induló új csatornái nemcsak horribilis összeget emésztenek majd fel, de éppenséggel új embereket is igényelnek – írja a Népszava.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector