Startlaphoz Csatlakozz!

Keményen bírálja az EU a közmunkaprogramot

 A magyar foglalkoztatási adatok történelmi csúcson voltak 2014-ben, a munkanélküliségi ráta pedig történelmi mélyponton. Hogy sikerült ilyen jó adatokat produkálni és mindezek ellenére miért kritizálja az Európai Bizottság legújabb jelentésében is igen vehemensen a magyar kormány „zászlóshajóját”, a közmunkaprogramot ami e siker eléréséhez vezetett? Belenéztünk a részletes elemzésbe. A magyar foglalkoztatási adatok történelmi csúcson voltak 2014-ben, a munkanélküliségi ráta pedig történelmi mélyponton. Bár mind a foglalkoztatási, mind az aktivitási ráta emelkedik Magyarországon, azok még mindig alacsonyak nemzetközi összehasonlításban.

Bővebben




A kormány fejre állította a kiskereskedelmet

Van, hogy a nagymamát állítják a pult mögé, máshol a gyerekeit amúgy is ritkán látó szülő fog beállni vasárnap dolgozni, mert ha nem tenné, az üzlet lehúzhatná a rolót. Vannak azért olyan alkalmazottak is, akik örülnek, hogy vasárnap végre pihenhetnek. Olyanok meséltek, akik elvileg profitálhatnának a vasárnapi boltzárat elrendelő törvényből, mert ők nyitva lehetnének a hét utolsó napján. A kormány fejre állította a kiskereskedelmet a vasárnapi nyitva tartás sajátos újraszabályozásával – olvasható a HVG-ben.

Bővebben




A többségnek nem jár vasárnapi bérpótlék

Azoknak a kereskedelmi dolgozóknak járna százszázalékos vasárnapi bérpótlék, akik csak az év néhány vasárnapján nyitva tartó üzletekben dolgoznak, a minden vasárnap kinyitó boltok alkalmazottai ötvenszázalékos vasárnapi pótlékra lehetnek jogosultak – az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága egy ezt javasoló módosítást fogadott el csütörtökön.

Bővebben




Népvándorlást indíthat el a szociális segélyezés önkormányzatokra való áthárítása

A gazdasági migráció rossz – Orbán Viktor szerint. Itthon mégis ösztönzi a gazdasági indíttatású vándorlást. A szociális segélyezés önkormányzatokra való áthárítása ugyanis a szakemberek, de az önkormányzati politikusok jó része szerint is előbb virtuális, majd valóságos népvándorlást indíthat el. A fő célpont Budapest lesz, azon belül is a tehetősebb és nagyvonalúbb kerületek, de a vidéki nagyvárosok is számíthatnak bevándorlókra a depressziós zónákból – írja a Népszabadság.

Bővebben




Magánnyugdíj: még nem minden pénztár menekült meg

Növekvő tagdíjfizetésről számolnak be a magánnyugdíjpénztárak, azonban a négy közül egyelőre csak kettőnél érték el a túléléshez szükséges 70 százalékos arányt. A másik kettőnél is 50 százalék feletti a fizetés, ez azonban még nem elég. Az MKB havonta várja a pénzt, áprilistól – sok tag ezt jelezte – többen fognak fizetni – tuda meg az azenpenzem.hu.

Bővebben




A hosszú élet másfelől finanszírozási gondokat okoz

A férfiak köztudottan korábban halnak világszerte, az egyik ország, ahol a legtovább élnek, Ausztrália. Csakhogy a hosszú élet másfelől finanszírozási gondokat okoz, így felmerült, hogy a nyugdíjkorhatárt fel kéne emelni, mégpedig 65-ről 70 évre. Negyven év múlva negyvenezer száz éves emberük lesz… És nálunk?

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector