Szakszervezetekkel tárgyalt az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelési államtitkársága pénteken, a megbeszélésen a nem pedagógus munkakörben foglalkoztatottak helyzetének további javításáról volt szó.
Bővebben
A szociális törvény pontosítását kérte Székely László ombudsman az emberi erőforrások miniszterétől, annak érdekében, hogy a közfoglalkoztatásban töltött időtartam minősüljön a munkaügyi szervvel való együttműködési időszaknak. A közfoglalkoztatott ugyanis jelenleg nem minősül álláskeresőnek.
Bővebben
Ki ne szeretne már tanulmányai idején havi 3 ezer dollárt keresni, 55 évesen nyugdíjba menni, és utána is durván versenyképes fizetésének 85 százalékát megkapni élete végéig? Aki erre vágyik, annak cserébe el kell fogadnia az átlagosnál kicsit stresszesebb melót: Kaliforniában a börtönőröknek kínálnak ilyen juttatásokat. Elgondolkodtató, hogy anyagi szempontból sokkal jobbak a smasszerek kilátásai azoknál, akik nem kevés pénzért, sok év tanulás után a Harvardon szereznek diplomát – derül ki a The Wall Street Journal összeállításából,
melyet a HVG ismertetett.
Bővebben
A Nemzetgazdasági Minisztérium számára ismeretlen az a hatástanulmány, amelyet a hírek szerint ők készíttettek a vasárnapi zárva tartásról 2011-ben. A tárca szerint a tanulmány súlyos megállapításai – 50 milliárdos kiesés a költségvetésnek, több mint 10 ezer megszűnő állás – legfeljebb a gazdasági válság után lehettek érvényesek –
írja a HVG.
Bővebben
A boltok vasárnapi nyitva tartásának korlátozását szinte minden érintett ellenezte; megütközéssel vagy felháborodással fogadta. Nem volt érdemi konzultáció a javaslatról, nem ismeretes semmi olyan elemzés, amely a korlátozások pozitív hatásait bármilyen formában kimutatta volna. Arra sem hivatkozhatott senki, hogy erre tartana a világ, mivel hogy nem erre tart – olvashatók Andor László közgazdász, korábbi EU biztos sorai a
Népszavában.
Bővebben
Érdekes új könyvet publikált 2015 februárjában a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, az ILO az Edward Elgar kiadóval közösen. A Janine Berg szerkesztette
Labour Markets, Institutions and Inequality (Munkapiac, intézmények és egyenlőtenség) című könyv szerzői a munkapiaci intézményekkel foglalkoznak, és nagyon sok releváns információt tartalmaznak a hazai viták tekintetében is –
írja a dinamo.blog.hu.
Bővebben
Sárga taxik lepték el a Lánchidat csütörtök este. Pestről indultak, köröztek a Clark Ádám téren, elképesztő hangosan dudáltak, majd visszahajtottak a hídon, megbénítva a járműforgalmat –
írja a Népszabadság.
Bővebben
Januárban 4,1 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest a legalább öt embert foglalkoztató vállalkozásoknál és költségvetési intézményeknél, valamint a nonprofit szférában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Bővebben
Mégis készült hatástanulmány a vasárnapi boltbezárásról. Nem is akármilyen. A Nemzetgazdasági Minisztérium 2011-es háttéranyaga szerint a KDNP javaslata nyomán több mint tízezer ember veszítené el a munkáját, és közel 50 milliárdot bukna a költségvetés. Ezek a számok ismertek voltak a kormány előtt akkor is, amikor 2014-ben a kabinet mégis a korlátozás bevezetése mellett döntött –
írja a Népszabadság.
Bővebben
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet legújabb jelentése szerint a nők irányítják a világban a vállalatok 30 %-át, de a nagy nemzetközi társaságoknak csupán 5%-át. Pedig, ha a vezetés gyeplőit ők is tartják, nő a teljesítmény - írja a Le Figaro, amely a továbbiakban ezt részletesen ki is fejti.
Bővebben