Startlaphoz Csatlakozz!

Heti öt nap munkabéréből meg lehet élni ma Magyarországon

Szerintem a kereskedelemben dolgozók számára ez egy jó dolog. Azt gondolom, heti öt nap munkabéréből meg lehet élni ma Magyarországon, és ha eddig nem voltak elbocsátások a vasárnapi boltbezárás miatt, akkor ezután sem lesznek, mondta Szatmáry Kristóf az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Bővebben




Pluszpénzt kapnak az iskolai titkárok és a takarítók is

 A tanárok után az iskolák nem pedagógusként dolgozó és diplomával nem rendelkező alkalmazottainak helyzetén is javítani kíván a minisztérium, írja a Magyar Nemzet.

Bővebben




Újabb multi hagyja el Magyarországot

Magyarországi telephelyének eladását tervezi a német Triumph fehérneműgyártó cég. A dunaújvárosi cég 412 alkalmazottat foglalkoztat.

Bővebben




Nettó 30 százalékkal nőhet a kormánytisztviselők bére

Végre bepótolta a kormány elmaradását: a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumon több fontos ígéret elhangzott részükről – írja az fn.hir24.hu.

Bővebben




Elindult a közfoglalkoztatási portál

Elindult a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási portálja, amely széleskörű tájékoztatást nyújt a közfoglalkoztatóknak és közfoglalkoztatottaknak - tájékoztatta a tárca szerdán az MTI-t.

Bővebben




Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete: a Klik idegen test, el kellene távolítani

A tervek szerint a funkcionális feladatok a megyeközpontokhoz kerülnek, a járásoknál marad a szakmai irányítás és a dologi költségekre kincstári kártyát vezetnek be. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a Klik idegen test, és el kellene távolítani – írja a hir24.hu.

Bővebben




Magyarok az osztrák szakszervezetben

A nekik magyar nyelvű jogsegélyszolgálatot biztosító, határon átnyúló szakszervezeti összefogás, az uniós támogatás révén működtetett „IGR – Jövő a határtérségben" projekt (Zukunft Im GrenzRaum) azonban március 31-én befejezi tevékenységét. Utánajártunk, hova fordulhatnak ezután az ingázók – írja a kisalfold.hu.

Bővebben




A világörökségi területeken sem tarthatnának nyitva az üzletek vasárnap

A világörökségi területekre is kiterjeszti a vasárnapi munkavégzés tilalmát a kereskedelemben a kormány az Országgyűlés elé kedden beterjesztett törvényjavaslatban.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector