Startlaphoz Csatlakozz!

2015. március 29

Tervezni luxus: kilenc munkakereső fiatal a jövőtlenségről

Az előző anyagunkban bemutattuk, hogy mi jellemzi az ifjúsági munkanélküliséget. Most azt néztük meg, hogy kik vannak a statisztikák mögött. A riportunkban van reménytelen álláskereső, esti iskolában tanuló tizenéves, hátrányból induló diplomás, keményen dolgozó kisember és olyan is, akinek csak azon jár az agya, hogy lelépjen az országból.

Bővebben




Hatalom és egyén viszonyát érinti a közigazgatási és a munkaügyi bíróság

A hatalom és az egyén közötti, gyakran egyenlőtlen viszony helyrebillentése a közigazgatási és a munkaügyi bíróságok feladata - mondta Kalas Tibor, a Kúria közigazgatási és munkaügyi kollégiumának vezetője pénteken az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy konferencián összegzik a két éve létrejött regionális kollégiumok eddigi tevékenységét. A tanácskozást Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke nyitotta meg, zárszót Darák Péter, a Kúria elnöke mond.

Bővebben




Milyen nyelvvizsgára van szükség a diplomához?

Bár a munkaerőpiacon leginkább a használható nyelvtudást nézik, ahhoz, hogy megkapjátok a diplomátokat, papírral is igazolni kell a nyelvismeretet. Hogy melyik intézmény milyen szintű és típusú tudást vár el, komoly különbségek mutatkoznak – írja az eduline.hu.

Bővebben




Egyre kisebb az esély nyelvtudás nélkül elhelyezkedni

A határközeli osztrák településeken egyre kisebb az esély a nyelvtudás nélküli elhelyezkedésre, a német minimum alapfokú ismerete szükséges bármely munka elvállalásához. Egyre népszerűbbek ezért az álláskeresést elősegítő intenzív tanfolyamok, melyekkel viszonylag rövid idő alatt lehet felkészülni a külföldi, illetve a hazai munkavállalásra – írja a gyorplusz.hu.

Bővebben




2015. március 28

Óriási különbségek a nyugdíjak között

Hatalmas különbségeket találunk a átlagnyugdíjakban az egyes megyék közt: 34 ezer forinttal kapnak többet a nyugdíjasok - átlagosan - Budapesten, mint Szabolcsban.

Bővebben




Nő a köztisztviselők kiszolgáltatottsága

Részben meghátrált Áder akarata előtt a kormánytöbbség, és módosította a márciuselején visszadobott egyik törvényt. De nem változott, hogy nő a köztisztviselők kiszolgáltatottsága – tudta meg a HVG.

Bővebben




Sztrájkbizottság alakult a Magyar Posta értékszállító cégénél

Sztrájkbizottságot alakított az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezetének a JNT Security Kft.-nél működő tagszervezete pénteken, miután a bértárgyalásokat csütörtökön megszakította - közölte a Munkástanácsok Országos Szövetsége.

Bővebben




Munkáltatói adatgyűjtés a munkavállalóról

  Az adatkezelés legfőbb elveit is szabályait az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) állapítja meg, amelyek a munkaviszonyban is irányadóak. Egyidejűleg azonban figyelemmel kell lenni a Munka Törvénykönyvének a munkáltatói adatkezelésre vonatkozó különleges szabályaira is – írja a munkajog.hu.

Bővebben




Késlekedik a pedagógusok bankszámla-kompenzációjának kifizetésével a Klik

A jogerős bírósági döntés ellenére késlekedik a pedagógusok bankszámla-kompenzációjának kifizetésével a Klik. A szakszervezetek szerint ráadásul az iskolafenntartó azzal is spórolna, hogy a járandóságot nem bruttósítja fel, azaz a tanároknak járó összegből az adókat és a járulékokat is levonná – olvasható a Magyar Nemzetben.

Bővebben




2015. március 27

Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet: Nem lesz sztrájk a DDKK Zrt-nél

Nem lesz sztrájk a DDKK Zrt-nél, teljesült a SZAKSZ bérkövetelése.
A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt és a SZOLIDARITÁS Autóbusz-közlekedési Szakszervezet, valamint a KKSZ Dél-dunántúli Régiós Szervezet által, 2015. március 26-án megkötött bérmegállapodás alapján, a társaság munkavállalóinak alapbére ez évben, átlagosan 5,2 %-kal nő azoknál a dolgozóknál, akik 300 000 Ft alatti keresettel rendelkeznek.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector