Startlaphoz Csatlakozz!

Kordás László: a szakszervezetek a 3-4 százalékos béremelést tekintik kiindulási alapnak

Demonstrációsorozatba kezdenek a fővárosi közművállalatok szakszervezetei április 13-a után, ha addig nem sikerül megállapodni a béremelésben a tulajdonos Fővárosi Önkormányzattal - jelentették be az akciót szervező szakszervezetek csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Bővebben




2,4 százalékos béremelés a közlekedési központoknál

A Volán társaságok integrációjából létrejött regionális közlekedési központok több mint 18 ezer munkavállalója április elsejétől 2,4 százalékos béremelésben, valamint egyszeri, bruttó 30 ezer forint összegű bérjuttatásban részesül - közölte a társaságok tulajdonosi jogait gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) csütörtökön.

Bővebben




PSZ: aggódnak a pedagógusok az ellenőrzések miatt

   A vonatkozó törvény szerint a tanfelügyelő intézkedésre nem jogosult, megállapításait, javaslatait jegyzőkönyvben rögzíti. Harminc év után ismét van egységes külső kontrollja a köznevelési intézményeknek. A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint a „kollégák” tájékozatlanok a tanfelügyelettel kapcsolatban, holott a részletes módszertan 2013 óta hozzáférhető – írja a Magyar Hírlap.

Bővebben




Összehangolt közműsztrájk béníthatja meg Budapestet

Szeméttel borított utcák, akadozó víz- és gázellátás, ritkán járó buszok. Akár idáig is eljuthat a fővárosi közszolgáltató cégek munkavállalóinak közös akciósorozata. A cél a béremelés kikényszerítése – tudta meg a Népszabadság.

Bővebben




Óriási a szakadék a gazdagok és szegények között

Szűkült a leggazdagabbak és a legszegényebbek közötti különbség, legalábbis a fogyasztásban. Tavaly többet fogyasztottak a legalsó jövedelmi ötödben lévők, ám még így is óriási a szakadék a felső húsz százalékhoz képest. A kedvező folyamatban sokat segített a rezsicsökkentés – írja a VG Online.

Bővebben




2490 forintra emelné az építőipari rezsióradíjat az ÉVOSZ

A garantált bérminimum változása, a banki- és biztosítási, valamint az ügyviteli költségek növekedése miatt a 2014-es 2422 forintról 2490 forintra emelné 2015-től az építőipari rezsióradíjat az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ). A számítást az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság is elfogadta és az építésügyért felelős miniszternek javasolja az új rezsióradíj kihirdetését.

Bővebben




A Kaposvári Egyetemen pénteken nem kell dolgozniuk a nőknek

A Kaposvári Egyetem egy munkavállalójától jutott el hozzánk az a levél, amit állítása szerint a héten az egyetem összes női alkalmazottja megkapott. A Prof. Dr. Szávai Ferenc DSc rektor és Borbás Zoltán kancellár által aláírt levélben az áll, hogy mivel közeleg a keresztények egyik legfontosabb ünnepe, Jézus feltámadásának megünneplésére készülve arra az elhatározásra jutottak, hogy a rektor és a kancellár munkáltatói jogkörébe tartozó, általános munkarendben foglalkoztatott női munkavállalókat mentesítik 2015. április 3-án, azaz most pénteken a munkavégzés alól, annak érdekében, hogy méltóképpen fel tudjanak készülni az ünnepre, családjaik számára biztosítani tudják a meghitt, békés együttlétet – tudta meg a 444.hu.

Bővebben




Országos célvizsgálat tisztítja tovább a munkaerő-kölcsönzési piacot

Április végéig tartó, a munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos szabályok betartására fókuszáló ellenőrzéssorozatot tartanak a megyei kormányhivatalok munkaügyi szakigazgatási szervei a nagyobb – főként termelő – cégek körében. A munkaerő-kölcsönzési tevékenységre januártól alkalmazott fordított áfa bevezetését követően a jelenlegi ellenőrzések többek között az új rendelkezés kijátszására vonatkozó módszerek feltárására is irányulnak. A BDO Magyarország alábbi összegzése a leggyakoribb problémákat mutatja be.

Bővebben




A szakképzett munkaerő hiánya a járműipar gátja

Magyarország továbbra is versenyképes, 2014-ben a járműipar össztermelési volumene elérte a 6651 milliárd forintot, ami 23%-ös növekedést jelent 2013-hoz képest. Az elkövetkező öt évben sem kell Indiától vagy Mexikótól tartanunk abban a tekintetben, hogy a beruházások ezekbe az országokba települnének át. Ugyanakkor hosszútávon súlyos problémát jelenthet, hogy jelenleg is hiány van szakképzett munkaerőből, illetve a magyar munkaerő jellemzően nem mobilis. A szakértők a megoldást részben a duális képzési rendszerben látják – többek között erről volt szó a Portfolio Járműipar 2015 konferencián, melyről a Piac&Profit is beszámolt.

Bővebben




A munkajog két alapelve

A munkajogi alapelvek kétségkívül rendkívül fontos részét képezik a jogalkalmazási gyakorlatnak, mivel ezek minden olyan szituációban felhívhatóak, amelyre a törvény nem tartalmaz konkrét rendelkezést. A felvilágosult abszolutizmus monumentális – mintegy kétezer paragrafusból álló – porosz jogi kódexe, az Allgemeines Landrecht életbelépése óta tudjuk, hogy minden élethelyzetet leszabályozni nemcsak, hogy lehetetlen, de nem is igazán célszerű. Hézagpótló funkciójuk mellett az általános magatartási követelmények áthatják a munkaviszony szereplőinek eljárását, a munkaviszony létesítésétől egészen annak megszűnéséig, sőt egy esetlegesen kialakuló jogvitában akár fő-, akár kiegészítő jogi érvként is megállhatják a helyüket, s önmagukban eldönthetik a munkaügyi per kimenetelét – írja a munkajog.hu.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector