Startlaphoz Csatlakozz!

Miért mennek külföldre az orvosaink?

Pontosan hány orvos hagyja el évente Magyarországot és valóban folyamatosan emelkedik-e a külföldön munkát vállalók száma?

Bővebben




Még nem éheznek a győri focisták

A felnőtt focisták a korábban félrerakott pénzükből élnek, így még nem jelent gondot, hogy három hónapja nem kapnak fizetést – írja a vs.hu.

Bővebben




Megszavazták a rendvédelmi dolgozók életpályamodelljét

Elfogadta a rendvédelmi dolgozók életpályamodelljéről szóló törvényt kedden az Országgyűlés. Az elfogadott határozat értelmében új előmeneteli és illetményrendszer jön létre az ágazatban. A módosítás értelmében megszűnik az automatikus előmeneteli rendszer, a vezetői beosztások meghatározott időre szólnak majd, a hivatásos állomány volt tagjaiból pedig létrejön a tartalékos állomány.

Bővebben




Elfogadta a Ház a katonai életpályamodell bevezetéséhez szükséges javaslatot

Új katonai életpálya bevezetéséről és ahhoz kapcsolódó illetményfejlesztésről döntött kedden a parlament. Hende Csaba honvédelmi miniszter tavaly októberben jelentette be, hogy a katonák 2015 júliusától átlagosan 30, majd 2019 januárjáig évenként 5-5, összességében átlagosan 50 százalékos illetményfejlesztést kapnak.

Bővebben




Legyőzték az államot a kórházi dolgozók: fizetni kell

Csaknem 200 millió forintnyi cafeteriát nyert jogerősen a szakszervezet az egri Markhot Ferenc kórház mintegy 1500 dolgozójának – írja a Privátbankár.

Bővebben




A rendkívüli felmondás jogszerűsége

A rendkívüli felmondás jogszerűségéhez nincs köze, hogy a dolgozó azután mennyiért helyezkedik el. A Kúria döntése a munkajog.hu-n.

Bővebben




Ferge Zsuzsa: az összkép még mindig egy deprivált társadalomat mutat

A Tárki legfrissebb jelentése szerint javult a magyar társadalom helyzete, csökkent a szegénység, nőttek a nettó jövedelmek - alapvetően mintha javult volna a társadalom elégedettsége is. A javulás ellenére ez az összkép még mindig egy deprivált társadalom képét mutatja - véli Ferge Zsuzsa.

Bővebben




A rezidensszövetség a hálapénz minden formáját elutasítja

A Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) a hálapénz adásának minden formáját elutasítja, a szervezet úgy véli, ez „a szoftkorrupt rendszer” nem támogatja a tisztességesen dolgozók boldogulását, az anyagi juttatások nem a valós teljesítményt tükrözik és egyben gátjai minden ésszerű reformnak.

Bővebben




Komoly hátrány érheti azokat, akiket bejelentés nélkül alkalmaznak

Komoly hátrány érheti azokat, akiket munkáltatójuk „feketén”, azaz bejelentés nélkül alkalmaz. A következmények érinthetik a nyugdíjat, a táppénzt és egyéb ellátásokat, valamint például a hitelfelvételhez szükséges jövedelemigazolást is.

Bővebben




Nagy a szakadék az uniós országok között

 Folyamatosan csökken a munkanélküliség az Európai Unióban, azonban az állástalanok több mint a fele tartósan, egy éven túl nem talál munkát és továbbra is nagyok a különbségek a tagállamok között – derült ki az Európai Bizottság (EB) hétfőn közzétett, a szociális és foglalkoztatási helyzetről szóló negyedéves jelentéséből – írja a tozsdeforum.hu.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector