Startlaphoz Csatlakozz!

2015. április 10

Háromszáz fős leépítés az MKB Bankban

 Az MKB Bank folytatja a tavaly december óta zajló reorganizációs program végrehajtását, ennek részeként az év során közel 300 státuszt szüntet meg - közölte a hitelintézet.

Bővebben




EKSZ:a legsötétebb időket idéző félelem kezd uralkodni a BKV-n belül

Nyílt levélben kér magyarázatot az egyik szakszervezet a béremelés elmaradása körüli cirkusz miatt, a BKV visszautasítja a vádakat – írja az iho.hu.

Bővebben




Továbbra is az EU sereghajtói között állunk

 Bár tavaly csökkent a szegények - súlyos anyagi deprivációban élők - aránya Magyarországon, sok tekintetben továbbra is az EU sereghajtói között állunk az Eurostat adatai szerint. A nyugdíjasok viszonylag jó helyzetben vannak.

Bővebben




100 napja vezették be az egységesen kötelező minimálbért

A szolgáltató szektor néhány területét és a volt NDK egyes részeit kivéve egyelőre nem okozott jelentős áremelkedést Németországban az év elején bevezetett minimálbér a berlini DIW gazdaságkutató intézet szerint.

Bővebben




A Munkástanácsok támogatja az iskolaszövetkezeti törvény módosítását

A Munkástanácsok Országos Szövetsége támogatja az iskolaszövetkezeti törvény módosítását, mivel azzal évek óta fennálló szabályozási hiányosságot korrigál a jogalkotó a tanulmányaikat szüneteltető hallgatók esetében - közölte csütörtökön az MTI-vel a szakszervezeti szövetség.

Bővebben




OKSZ: kedvező az üzleteknek a korábbi nyitás lehetősége

Kedvezőnek tartja az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára azt az Országgyűlésnek benyújtott módosító javaslatot, amely szerint reggel nem 6-tól, hanem fél 5-től lehetnének nyitva az üzletek.

Bővebben




2015. április 09

Minőségi munkaerőhiány Magyarországon

A következő időszakban sem lesz könnyű a pályakezdő diplomások sorsa, de van néhány terület, ahol jóval könnyebb lesz elhelyezkedni – derül ki abból a kutatásból, amelyet a HVG HR Center megbízásából a GVI és az Aon Hewitt végzett.

Bővebben




Jönnek a szakgimnáziumok

A munkaerőpiac igényeit a korábbiaknál inkább kiszolgáló szakképzés megvalósítása érdekében a szektor átalakításához szükséges törvényjavaslatokról, a többi között a szakképzési, a szakképzési hozzájárulásról szóló, a felnőttképzési és a köznevelési törvény módosításáról döntött a kormány - jelentette be Czomba Sándor.

Bővebben




Módosul a vasárnapi zárva tartásról szóló törvény

A kormány folyamatosan figyeli a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvénnyel kapcsolatos visszajelzéseket, és ennek alapján jelenleg is folyamatban van a jogszabály módosítása, erről Szatmáry Kristóf, a kereskedelempolitika kormányzati összehangolásáért felelős miniszteri biztos beszélt csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Bővebben




Adóváltozások várhatóak

Hatvanmilliárdos meglepetés a kormánytól. Várhatóan ekkora összeget spórolhatnak meg a cégek jövőre a társasági adó mérsékléséből. A 2016-os költségvetés tervezetét már a jövő héten tárgyalhatja a kabinet. A szokásos év végi hajránál ez jóval korábbi időpont, de részletes hároméves tervekről idén sincs szó. Pedig a kormánynak már tavaly áprilisban három évre szóló költségvetési tervet kellett volna letennie, ám helyette inkább a törvényt módosította.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector