Startlaphoz Csatlakozz!

2015. április 08

Most gyorsult csak fel a magyarok elvándorlása

Tavaly minimum 31500 magyar állampolgár távozott legalább egy évre külföldre, majdnem másfélszer annyi, mint egy évvel korábban, és csaknem hat és félszer annyi, mint 2009-ben – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból, melyet a Világgazdaság ismertetett.

Bővebben




Elkeserítő, mennyire szét van szakadva a magyar társadalom

 A KSH kihozta, hogy minden rendben! Megjelent ugyanis minden magyar statisztikák legérdekesebbike, ami a „Háztartások fogyasztási kiadásai” címet viseli, és arról szól, hogy a jövedelem és lakóhely szerint csoportosított magyarok hogyan költik a pénzt. Márpedig az derült ki belőle, hogy tavaly átlagosan 2,7 százalékkal többet költöttek a magyar háztartások reálértéken, mint 2013-banírja a 444.hu.

Bővebben




Adókedvezmény jár a krónikus betegeknek

Akár az évi 20-30 milliárd forintot is elérheti az az összeg, amennyit személyi jövedelemadóban megspórolhatnának a krónikus betegek és a fogyatékkal élők. Ehhez képest 2013-ban mindössze 6,6 milliárd forintnyi adókedvezményt igényeltek – írja a Világgazdaság.

Bővebben




Kiakadt a pedagógus kar a köznevelési államtitkár bejelentésén

Az előző kormányzati ciklusban létrehozott kar elnöksége visszautasít minden olyan utalást és kijelentést, hogy a pedagógusok bérezése magasabb munkaterhelést indokol. Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár beszélt a minap ilyesmiről – olvasható a vs.hu-n.

Bővebben




Százból két forint jut a szegényeknek

 Sokan azt hiszik, a szegények kihasználják a jóléti rendszert, pedig nincs is nagyon mit kihasználni. 2010 óta egyre kevesebbet költünk jóléti célokra, segélyekre például 100-ból két forint jutott. Egy átlagos család a létminimum negyedét kapja, amiből még egészséges étkezésre sem telik. A Budapesti Intézet és a Roma Sajtóközpont összegyűjtötte, amit a magyar segélyezési rendszerről tudni kell – írja az abcug.hu.

Bővebben




Törvény rendezheti a hálapénz kérdését

Jogszabály-módosítással egyértelműsíthetik a hálapénz elfogadásának törvényi hátterét – derül ki az Igazságügyi Minisztérium által kezdeményezett törvénymódosítási javaslatból. Eszerint a jövőben nem minősülne bűncselekménynek, ha egy egészségügyi dolgozó utólag fogadna el valamilyen juttatást egy pácienstől, aki ezzel elégedettségét kívánja kifejezni. A tervezetet még nem tárgyalta a kormány – írja a Magyar Nemzet.

Bővebben




Az áruház parkolójában mondtak fel a pécsi Baumax dolgozóinak

A pecsiujsag.hu értesülése szerint kedden délután mondtak fel a pécsi Baumax körülbelül ötven dolgozójának a barkácsáruház parkolójában.

Bővebben




Az iskolaszövetkezeti törvény módosítását kezdeményezik fideszes képviselők

  A jelenleg a nappali tagozatos hallgatói jogviszonyukat szüneteltető diákok is megkapnák ugyanazokat a kedvezményeket iskolaszövetkezeti munkavállalásuk során, mint az aktív jogviszonnyal rendelkezők – ezt tartalmazza a fideszes Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf törvényjavaslata, amelyet hétfőn nyújtottak be az Országgyűlésnek.

Bővebben




2015. április 07

Az SZGTI kutatásokat és szakértést vállal

 A társadalmi és gazdasági folyamatok sajátos munkavállalói megközelítése. Ezt kínálja az SZGTI megrendelőinek. Vizsgálatai és kutatásai során alapkövetelménynek tekinti az objektivitást, a szakmai pontosságot és megalapozottságot. Ennek során felhasználja a legújabb külföldi és hazai kutatási eredményeket.

Bővebben




Rekord magasan egy fontos szegénységi mutató

Bár a depriváció csökkent Magyarországon, annak egyik statisztikai elemében, a váratlan kiadások kezelésének képességében elképesztően le vagyunk maradva – olvasható az mfor.hu-n.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector