Az Európai Unión belül Magyarországon dolgoznak legkevesebben az 50 évesnél idősebbek közül. Annak ellenére, hogy nálunk ez indokoltabb lenne a nyugdíj mértékét és az életszínvonalat tekintve – derül ki az Európai Unió munkaerőpiacot vizsgáló kutatásából. A motivációk is eltérőek: Magyarországtól nyugatra inkább azért dolgozik az idősebb generáció, mert továbbra is aktív szeretne maradni, míg itthon inkább a létfenntartáshoz szükséges anyagiak megszerzése az ok.
Bővebben
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke szerint örvendetes
a kormány által bejelentett jövő évi béremelés, de a rendelkezésre álló 16 milliárd forint szétosztása még nyitott kérdés. Balogh Zoltán kamarai elnök az MTI megkeresésére pénteken azt hangsúlyozta, a köztestület továbbra is az ágazatban dolgozókra vonatkozó életpályamodell és az ehhez tartozó illetménytábla kidolgozását sürgeti.
Bővebben
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) Szövetségének tagja, a VDSZSZ Szolidaritás július 9-én választ vezetőt, miután a pénteki tisztújító kongresszuson nem választották újra Gaskó Istvánt, az eddigi elnököt és egyetlen jelöltet - tájékoztatott Bárány Balázs Péter, a VDSZSZ érdekvédelmi alelnöke az MTI érdeklődésére.
Bővebben
Nem csak fekvenyomásból és ingafutásból kell megfelelniük, de, mivel fegyvert viselnek, és különböző kényszerítő eszközöket alkalmazhatnak, pszichológiai alkalmassági vizsgálaton is át kell esniük mostantól a pénzügyőröknek és a civil pénzügyi nyomozóknak a Nemzetgazdasági Minisztérium frissen módosított rendelete szerint –
írja a Világgazdaság.
Bővebben
A vasárnapi zárva tartás nyomán valóban nőtt a kiskerforgalom, de ez csak a szokásos tavaszi élénkülés, továbbá - és ez a rossz hír - a korábbi években mértnél sokkal gyengébb. A nyitva tartási tilalom az élelmiszer-kereskedelmet várhatóan nem érinti komolyan, de a textil-, bútor- és iparcikk-boltok a vesztes oldalra kerülhetnek. A plázastop-törvény viszont nem veti vissza a fejlesztéseket.
Bővebben
Néhány hónapon belül nagyjából 2500 munkahelyet számolhatnak fel az önkormányzatok abból az 1,2 milliárd forintból, amelyet most hirdetett meg a belügyminisztérium a létszámleépítések költségeinek ellentételezésére. Bár hivatalosan nem történhetne meg, de néhány állás azért válik feleslegessé, mert a munkát közfoglalkoztatottakkal végeztetik el. Úgy tűnik azonban, hogy a közmunkások kerete is szűkül.
Bővebben
Ellenjelölt sem volt, ennek ellenére nem kapta meg Gaskó István a voksok több mint felét a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete kongresszusán. A tanácskozás pénteken is tart, és nem kizárt, hogy a választást megismétlik, de ha az ismét eredménytelen lenne, az még kínosabb lehet a vasutasok elnökének, aki éppen 25 éve tölti be ezt a posztot –
írja a Népszabadság.
Bővebben
A diákmunka generációk óta a szakmai karrier első lépcsőfoka sokak számára, afféle belépő a munka világába, ami nem csak anyagilag segíti a diákokat, hanem az álláskeresés során hasznos munkatapasztalatokkal, személyes kapcsolatokkal, referenciával is –
írja a Piac&Profit.
Bővebben
Jövőre az ideihez képest több mint 25 százalékkal emelnék a közfoglalkoztatásra szánt összeget, ami közel 340 milliárd forintot jelent –
írja az mfor.hu.
Bővebben