Startlaphoz Csatlakozz!

2015. máj. 29

Ma ismét tüntet a szociális szakma

Becsapva és kisemmizve – ezzel a szlogennel pénteken 5 órakor a Kodály köröndről indul a szociális ágazat követeléseit nyomatékosító, parlamenthez vonuló tömeg - olvasható a Népszavában.

Bővebben




Megosztottság = dolgozói szegénység

Május elsején a Városligeti fasorban elhangzott beszédek napjaink legnagyobb gondjáról a dolgozói szegénységről szóltak. Egyik mégis kitűnt közülük. „Ápoló vagyok” felirattal a nyakában az ápolók kiszolgáltatottságát, megalázottságát mutatta be Varga Andrea, az Egészségügyért Akciószövetség tagja. Azóta nincs olyan nap, hogy az egészségügyben, az iskolákban, óvodákban, bölcsődékben, kulturális és szociális területen dolgozók alacsony béréről ne essen szó. A követelésekre adott legújabb hivatalos válasz így szól: „A kormány nem ad bérfejlesztést a szociális területen dolgozóknak hitelből.” Azt gondolhatnánk, hogy ez a szociális dolgozók ügye. De tényleg csak az ő gondjuk? – olvasható az mcdsz.hu oldalán.

Bővebben




Súlyos késedelemben a közfoglalkoztatotti képzések

Bár a téli közfoglalkoztatotti képzéseket március végéig le kellett volna zárni, a tanulók több mint 15 százaléka csak májusban állhat a vizsgabizottság elé, további 6 százalékuk pedig lemorzsolódott. A Belügyminisztérium „a szabadságok kiadásával és a vizsgaidőpontok elhúzódásával” indokolta a csúszást. Kiderült, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében huszonháromszor annyian élnek közmunkából, mint a nyugati határszélen, nyáron pedig a közfoglalkoztatottak is elmehetnek szabadságra – írja a Magyar Nemzet.

Bővebben




Ezért nem lesz nyugdíjunk

A költségvetés részeként a kormány benyújtotta a nyugdíjalap 3 éves gazdasági és 50 éves demográfiai előrejelzést. Míg az előbbi kedvező képet fest, az utóbbi rávilágít a magyar nyugdíjcsapdára – elfogynak a járulékfizetők, így hosszú távon a nyugdíjkiadások csökkentése az egyetlen járható út.

Bővebben




Németországban a minimálbér a feketegazdaság terjedésével jár egy kutatás szerint

Németországban az év elején bevezetett minimálbér miatt növekedik a feketegazdaság egy csütörtökön ismertetett kutatás szerint.

Bővebben




Újabb ígéretét szegte meg a kormány

Amikor tavaly aláírták az idei évre szóló bérmegállapodást, a szakszervezetek – cserében azért, hogy elfogadták a korábban kevésnek tartott 3,4 százalékos emelést – alkut kötöttek arról, hogy április 30-ig megegyezés születik egyebek mellett a veszélyes munkakörökben foglalkoztatottak számára biztosítandó kedvezményekről, tehát a korkedvezményes nyugdíjról. A határidő eredménytelenül letelt – írja a Népszabadság.

Bővebben




Lázár: idénymunkára mehetnek a közfoglalkoztatottak

Idénymunkát vállalhatnak a közfoglalkoztatottak, akik emiatt 120 napra szüneteltethetik jogviszonyukat - számolt be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki, kétórás sajtótájékoztatóján.

Bővebben




2015. máj. 28

Megszakadtak a tárgyalások; a közszolgák nemet mondtak a költségvetésre

A tavalyi /minimál/bérkövetelések megtagadása miatt az asztaltól felállni kényszerülő Munkavállalói Oldal (MVO) ismét faképnél hagyhatja a kormányt.  Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) május 28-i ülésén egyelőre a tárgyalások egyoldalú felfüggesztéséig jutottak.  Előrelépést a kormányzat részéről csak érdemivé váló ajánlatok és Varga Mihály gazdasági Miniszter bekapcsolódása hozhat!

Bővebben




Otthagyták Varga Mihályt a béremelést követelő közszolgák

Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalának képviselői felfüggesztették a bértárgyalásokat, amíg Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter „valódi mandátummal és ajánlattal” vissza nem hívja őket a tárgyalóasztalhoz – közölték csütörtök délután.

Bővebben




BDDSZ: „Becsapva és kisemmizve” a Szociális ágazat tiltakozó menete

A Szociális Ágazati Sztrájkbizottság 2015. május 11-i rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy az egyeztetések eredménytelenségére tekintettel megszakítja a sztrájktárgyalásokat a Kormánnyal. A sztrájk idején biztosítandó még elégséges szolgáltatás megállapítása érdekében a szakszervezetek bírósághoz fordulnak.

Bővebben





Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector