Palkovics László felsőoktatási államtitkár szerint a kancellári rendszer kifejezetten sikeres, az intézmények működése stabil, a külföldön dolgozó orvosokat pedig hazacsábítanák oktatni.
Bővebben
A magyar nettó átlagfizetés ugyanis nem csak a lengyeleknél, a szlovákoknál is rosszabbul teljesít. Havi ötvenezer forinttal többet vihet haza egy szlovák átlagkeresetű polgár, mint magyar társa pár kilométerrel arrébb. Az elektromos energia után nagyjából ugyanannyit fizetünk, mint más régiós országoknak, de mivel kicsivel kevesebb a közteher, a bruttó ár Bulgária után nálunk a második legalacsonyabb.
Bővebben
A környező országokhoz képest sok ember áll állami alkalmazásban, viszont fizetésükre meglehetősen keveset költ a kormány – ez az OECD összehasonlító elemzésének egyik fontos tanulsága,
melyet a munkajog.hu is közölt.
Bővebben
Egy átlagos HR-es az első alkalommal nagyjából fél perc alatt dönti el egy önéletrajzról, hogy azonnal a kukába dobja, vagy érdemes azt tüzetesebben is átnéznie. Éppen ezért a jó önéletrajz könnyen átlátható, jól strukturált, nem sablonos, hanem az adott munkakörre szabott, nem túl rövid, de nem is lehet túl terjengős, nem lehet benne helyesírási hiba vagy elütés, külalakja pedig jó, ha egyszerű és letisztult - írja a
HVG.
Bővebben
Pintér Sándor friss javaslata szerint szervezetten vezényelnék át a közmunkásokat mezőgazdasági idénymunkára a helyi gazdálkodók vállalkozásaihoz. Visszautasítani, felmondani sem nagyon lehet majd –
írja a vs.hu.
Bővebben
Tiltakozik a szakszervezet az ellen, hogy az SZKT a járművezetőit a tudtuk nélkül munka közben megfigyelje. Az elmaradt pótlékok miatt sztrájkkal fenyeget. A cégvezetés egyeztetne –
tuda meg a delmagyar.hu.
Bővebben
Mivel a nyugdíjba vonulás egyik kötelező előfeltétele a biztosítási jogviszony hiánya, azaz a keresőtevékenység befejezése a nyugdíj megállapítás időpontjára nem meglepő az az olvasói igény, hogy ezzel a kérdéssel egy kicsit bővebben foglalkozzunk a lehető legjobb felkészülés, előkészület érdekében. Ez az írás a kapcsolódó általános információk mellett mintegy olvasói közkívánatra részletesen bemutatja a közalkalmazotti jogviszonyból öregségi nyugdíjba vonulókra vonatkozó rendelkezéseket –
írja a munkajog.hu.
Bővebben
A foglalkoztatást ösztönző előírások szigorításával igyekszik a brit kormány csökkenteni az Európai Unión kívülről érkező bevándorlók számát.
Bővebben
A legfrissebb adatok szerint a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat által mért országos munkanélküliségi ráta idén áprilisban 6 százalékos volt –
írja a Bikk.
Bővebben
A kormány törvényjavaslata szerint az álláskeresőt három hónapra ki kell zárni a közfoglalkoztatásból, ha a számára egyszerűsített foglalkoztatás keretében felajánlott munkát nem fogadja el, illetve a közfoglalkoztatáson kívüli egyéb foglalkoztatási jogviszonya munkavállalói felmondással vagy közös megegyezéssel szűnt meg.
Bővebben