Történelmi csúcsot döntött a külföldi munkavállalók száma Ausztriában, és hónapról hónapra több a szomszéd országban dolgozó magyar is. A május végi tartományi választásokon kampánytéma lett az idegenellenesség, bár az ott dolgozó magyarok ebből keveset érzékelnek. Sokan úgy is elégedettek, hogy diplomás karrierjüket hátra hagyva felszolgálóként keresik meg korábbi fizetésük többszörösét –
olvasható a vs.hu oldalán.
Bővebben
Az új Munka törvénykönyve (Mt.) szerint a „védett kor” intézménye miatt alapos indok kell a felmondáshoz, vagy másik állást kell felajánlani a munkavállalónak –
írja a heol.hu.
Bővebben
Áprilisban 3,6 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számítva 2,6 százalékos volt a növekedés - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Márciushoz képest lassult a növekedés, akkor 4,9, illetve 3,2 százalékos volt a keresetek éves emelkedése.
Bővebben
A
Blikknek a Belügyminisztériumban azt mondták, még számolják, hogy mennyi közmunkás, mennyi pénzből húzhatja fel a kerítést.
Bővebben
Milyen esélyekkel indulnak a különböző szakokon végzett pályakezdők, mennyit keresnek, és mit is tanulnak pontosan? A felvi.hu-n hasznos infókat gyűjtöttek össze felvételi és diplomázás előtt állóknak.
Bővebben
Újabb ígéretcsomagot kaptak az egészségügyi szakdolgozók Zombor Gábor államtitkártól balatonfüredi kongresszusukon, de a bérrendezésről csak egy júliusi kormánykonferencián születhet döntés. Szakmai kamarájuk szerint e nélkül nem áll meg az ápolók elvándorlása, július elsején utcára vonulnak –
tudta meg a Népszava.
Bővebben
A Lánglovagok Egyesületet a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segíti. Az új szolgálati törvényt egyes rendelkezéseit alkotmányellenesnek tartják –
írja a hir24.hu
Bővebben
Antiszemita Jobbik-szimpatizánsok titkos szervezkedése előzte meg a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének májusi elnökválasztását –
mondta a hirado.hu-nak Gaskó István, az érdekvédelmi szövetség leszavazott vezetője. A szakszervezet alelnöke visszautasította a vádakat. Azt ajánlotta Gaskónak, forduljon pszichiáterhez. Szerinte a szakszervezeti tagok unták már a volt elnök hatalmi gőgjét, urizálását és despotizmusát.
Bővebben
Elismerték a magyar kormánynak a foglalkoztatás bővítése terén elért eredményeit az Európai Unió tagországainak szakminiszterei a foglalkoztatási, szociálpolitikai, egészségügyi és fogyasztóvédelmi tanács (EPSCO) csütörtöki luxemburgi ülésén elfogadott dokumentumban - közölte az MTI-vel Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
Bővebben
Megdöbbenésének adott hangot csütörtöki közleményében a munkavállalói érdekképviseletek brüsszeli ernyőszervezete, a Szakszervezetek Európai Konföderációja (ETUC) amiért Magyarország kerítést építene a szerb határon.
Bővebben