Startlaphoz Csatlakozz!

Tízből kilencen a cégnél kezdték meg szakmai pályafutásukat

Audi: évente 250 szakmunkástanuló a duális képzésben

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 19. hétfő, 13:20

Évente 250 szakmunkástanuló vesz részt az Audi Hungaria Motor Kft.-nél a duális szakképzésben; a napokban 150-en kezdték meg gyakorlati vizsgájukat a vállalatnál - tájékoztatta a járműgyár az MTI-t.

    Emlékeztettek arra: a vállalatnál a 2001-ben indított duális szakképzés rendszerében eddig 1400 tanuló szerzett szakmunkás-bizonyítványt, tízből kilencen a cégnél kezdték meg szakmai pályafutásukat, a többiek fele pedig később lépett be az Audihoz.

    Jelenleg 11 szakmában (autógyártó, autószerelő, autóelektronikai műszerész, járműfényező, karosszérialakatos, gépgyártás-technológiai technikus, gépi forgácsoló, mechatronikai technikus, villanyszerelő, szerszámkészítő, automatikai technikus) 250 tanuló folytatja tanulmányait a duális szakképzés rendszerében. A modell sikerét számos szakmai versenyen elért siker is alátámasztja - jegyzeték meg.

    Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, a duális szakképzést és a jól felkészített munkaerő-utánpótlást a vállalat sikerének zálogaként tekintik, mindkettő az Audi Hungaria hosszú távú személyügyi stratégiájának pillére.

    A társaság kiemelte: a szakmunkásképzés területén a vállalat évek óta együttműködik a Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola és Kollégiummal, a Pattantyús Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola és Általános Művelődési Központtal és a Kossuth Lajos Szakközép-, Szakiskola és Kollégiummal. A képzések az Audi 8,2 millió eurós beruházással megvalósult győri oktatóközpontjában zajlanak.

    Az Audi Hungaria Motor Kft. dolgozóinak száma a 2013. december 31-i adat szerint 10 ezer 337 volt. A vállalat folyamatosan fejleszti a létszámot, amely 2011 szeptemberében érte el a hétezret, tavalyelőtt áprilisban a nyolcezret, tavaly februárban pedig a kilencezret.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Audi: évente 250 szakmunkástanuló a duális képzésben.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector