Startlaphoz Csatlakozz!

A 65 év felettiek is fizethetnek az utazásért

Hegyesiné Orsós Éva: betegeket és időseket nehéz helyzetbe hozni egyszerűen erkölcstelen dolog

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 20. kedd, 09:46

Újból csak a médiából értesültek a nyugdíjasok az őket érintő újabb tervekről, ami egyben azt is jelenti, hogy a kormány korábbi gyakorlata, vagyis az, hogy előzetesen nem egyeztet az érintettekkel, nem változott. Egyebek mellett így reagált Hegyesiné Orsós Éva, a Nyugdíjasok Országos Képviseletének elnöke arra, hogy a Brüsszelnek küldött konvergenciaprogram szerint a szociálpolitikai menetdíj-támogatásokat a 2014. évi szinten befagyasztja a kormány – olvasható a Népszavában.

  Korábban Fónagy János, az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára beszélt arról, hogy közösségi közlekedés kedvezményrendszerének felülvizsgálatánál a végső szót a politika mondja ki. A munkaanyagok nem nyilvánosak, de „az egyik, hangsúlyozottan munkaanyagként létező szcenárió szerint a 65 év felettiek ingyenes utazási lehetősége csak a csúcsidőn kívüli napszakokban maradna meg. E forgatókönyv egyik alváltozata szerint ugyanakkor az érintettek vásárolhatnának olyan bérletet, például havi 1000-1500 forintért, amellyel bármely napszakban közlekedhetnének.”
 
   Hegyesiné Orsós Évának nincs tudomása arról, hogy betegszervezetekkel, vagy az idősek érdek-képviselőivel erről egyeztetett volna a kabinet. Kijelentette: betegeket és időseket nehéz helyzetbe hozni, „egyszerűen erkölcstelen dolog”. Ők ugyanis azok, akiknek nagyon kicsi az esélyük arra, hogy az efféle változásokhoz alkalmazkodjanak. Úgy folytatta, a nyugdíjak kétharmada 100 ezer forint alatt van, jelentős azoknak az időseknek a száma, akik 50-80 ezer forintból élnek. Nekik bizony az 1000-1500 forintos kiadás is jelentősnek minősül. Az pedig megoldhatatlan, hogy ha valaki elmúlt 65 éves, akkor az ügyeit késő délután, vagy az esti órákban intézze. Az orvos nem akkor rendel, és a nyugdíjas unokájának a szülei sem este mennek a munkaügyi kirendeltségre állás után érdeklődni - fejtette ki a képviselet elnöke hozzátéve, a késő őszi, téli időszakban a délutáni, esti közlekedés biztonsági kérdés is. Az idősek nemhogy este, de már szürkületkor sem mernek utcára menni, és erről a legkevésbé ők tehetnek - fogalmazott Hegyesiné Orsós Éva.
 
    Egyelőre még csak találgatni lehet, mit tervez a kormány, de sokat elárul Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter korábbi válasza. Mesterházy Attilának, az MSZP elnökének tavaly úgy reagált, „megerősíthetem, hogy a kormány nem kívánja korlátozni a 65 éven felüliek utazási kedvezményeit”. Az MSZP elnök-frakcióvezetője arról érdeklődött, tervezik-e „a 65 év felettiek utazási kedvezményét megyén belüli viszonylatra korlátozni?”. Némethné szerint a 2010-es „ kormányváltás óta a közösségi közlekedés tarifái változatlanok”. Ám ez nem igaz, hiszen a kedvezmények - különösen a 65 év felettiek ingyenes utazása - tavaly májustól módosultak. Azóta az ingyenes utazásért is fizetni kell a 6 éven aluli gyerekeknek és a 65 éven felüli nyugdíjasoknak: ők az amúgy is alig burkolt vasúti tarifaemeléssel felérő gyorsvonati pótjegy megvásárlását havi 1500 forintos bérlettel „válthatják ki”. A Volán-társaságok pedig a MÁV-ot „beelőzve” már 2012 őszén bevezették a „minőségi felárat”.
 
Forrás: Népszava
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Hegyesiné Orsós Éva: betegeket és időseket nehéz helyzetbe hozni egyszerűen erkölcstelen dolog.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector