Startlaphoz Csatlakozz!

Nyolcszoros eltérés a jövedelmekben

Nőnek a társadalmi különbségek

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 21. szerda, 13:30

Az elmúlt években egyre gyakrabban hangzott el az a már-már közhelyszámba menő állítás, hogy Magyarországon egyre nő a szakadék a leggazdagabbak és a legszegényebbek között. Az mfor.hu utánanézett, hogy az elérhető statisztikák alátámasztják-e ezt.

   Ahogy egyre érkeznek a leggazdagabb emberekről szóló hazai és nemzetközi vonatkozású listák, felmerül a kérdés, hogy a válság utáni éledezés vajon a legszegényebb rétegeket miként érinti. A valós jövedelmi és vagyoni viszonyokra vonatkozó adatok nagyon nehezen hozzáférhetők és főként becsléseken alapulnak. A létminimum környékén élők esetében például a fekete és szürke foglalkoztatás vezetheti félre a statisztikusokat.
 
   Az átlagos jövedelemre, fizetésre, vagy akár a nettó pénzügyi vagyonra vonatkozó információk pedig sokszor nem adnak kellő tájékoztatást a társadalmi folyamatokról, hiszen nem közölnek az eloszlásra vonatkozó adatokat.
 
  A KSH ennek feloldására közöl kimutatásokat a háztartások egy főre vetített jövedelméről, méghozzá úgy, hogy a lakosságot a jövedelmek szempontjából 10 részre osztja. Míg 2010-ben a legalsó és legfelső tized között 7,2-szeres volt a különbség, 2012 ez 8-szorosra nőtt.

   Szintén a KSH-tól származik a háztartások 2013-as fogyasztásáról szóló adata, amelyből kiderül, hogy az átlag ugyanannyi, mint 2012-ben volt, de míg a családok fogyasztásának volumene az alsó három jövedelmi ötödben csökkent, a felső két ötödben növekedett. Az átlagos havi fogyasztás 2013-ban egy főre vetítve 67 ezer forint volt, a legszegényebb 20 százalék 35 ezer, a leggazdagabb pedig 126 ezer forintot költött.
 
   Az Eurostat minden évben leközli az egyes országok szegénységre vonatkozó statisztikáit. Sajnos Magyarország nem áll túl fényesen ebben a tekintetben. Az első elérhető adat 2005-ös, amikor  a népesség 32,1 százaléka nélkülözött vagy fenyegette a nélkülözés. Az arány a válság kitöréséig folyamatosan csökkent, és 2008-ban 28,2 százalékon volt a legkedvezőbb. 2010-ig ismét majdnem 30 százalékig romlott, majd az elmúlt három évben több mint egy százalékpontos ugrásokkal 33,5-ig emelkedett. Ez azt jelenti, hogy 3,28 millió szegény élt hazánkban 2013-ban.
 
   A visegrádi országokkal összevetve szintén látszik, hogy míg régiós társaink, ha nem is tudták csökkenteni, de legalább szinten tartották a szegénység részarányát, Magyarországon komoly emelkedés figyelhető meg.

   Ezzel párhuzamosan a leggazdagabb 100 magyar vagyona a válság lecsengése óta folyamatosan emelkedik és 2014-re elérte a 2460 milliárd forintot. A 2009-es mélyponton 1613 milliárd volt ez a szám. Bár ezek nem statisztikai adatok, hanem egy kiadványban szereplő, becslésen alapuló számok, mégis mutatják a tendenciákat.  
 
Mi a helyzet a nagyvilágban?
 
  Pár hónapja az Oxfam nemzetközi szervezet, amely kifejezetten a szegénység elleni küzdelmet tűzte zászlajára, érdekes adatot tett közzé: a világ 85 leggazdagabb emberének akkora vagyona van, mint a világ szegényebbik felének.
 
   A legtöbb mélyszegénységben élő ember még annak ellenére sem kap védelmet hazája szociális ellátórendszerétől a válságok és gazdasági krízisek ellen, hogy az elmúlt években számos jóléti programot hajtottak végre életminőségük javítása érdekében. A Világbank jelentése szerint a napi 1,25 dollárból (277 forint) élő emberek 70 százaléka továbbra sem jut hozzá olyan alapvető dolgokhoz, mint az ingyenes iskolai étkezés, az állami nyugdíj vagy a közmunka. Ez azt jelenti, hogy 870 millió ember él elképzelhetetlen szegénységben.
 
   Az alacsony és közepes jövedelmű országok GDP-jük mindössze 1,6 százalékát költik szociális kiadásokra. Ez a mintegy 337 milliárd dollár kevesebb, mint a 104 leggazdagabb brit vagyona, amelyről mi is írtunk.
 
   Afrikában és Dél-Ázsiában a szociális juttatások a lakosság legszegényebb 20 százalékának csupán a negyedén segítenek valamelyest. A legnagyobb szociális büdzsé Indiában, Kínában és Brazíliában van, a globális kiadások közel fele. A Világbank szerint bár a szociális kiadásokra szánt pénzek hatékony elköltése a legjobb út a mélyszegénység felszámolásához, a legtöbb ország inkább más területekre fókuszál, mást támogat. A Közel-Keleten és Észak-Afrikában például az üzemanyag támogatásokra fordított összeg négyszerese a szociális segélyekre költött pénzeknek. Hasonló költségszerkezet figyelhető meg India, Kamerun, Malajzia, Ecuador, Indonézia és Banglades vonatkozásában.
 
Forrs: mfor.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Nőnek a társadalmi különbségek.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector