Startlaphoz Csatlakozz!

Románia

Véget ért a postások tüntetéssorozata

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 27. kedd, 16:18

Véget ért a romániai postások tüntetéssorozata, miután a feleknek sikerült megállapodniuk a vitatott kérdésekben - közölte a román távközlési minisztérium, az állami vállalat tulajdonosa.

    A Romania libera című napilap elektronikus kiadása kedden arról számolt be, hogy a megállapodás értelmében a posta alkalmazottai bruttó 150 lej (10 300 forint) béremelést kapnak havonta. 

    A béremelést azonban attól tették függővé, hogy az állami vállalat tudja-e növelni árbevételét.

    A megállapodást a román pénzügyminisztérium a féléves költségvetés-kiigazításkor fogja jóváhagyni. 

    A postások május elején indítottak tüntetéssorozatot, amelyen 20 százalékos béremelést és 1500 levélkézbesítői állás betöltését követelték. 

    A keddi bejelentés szerint ez utóbbi kérésükre is ígéretet kaptak.

    A román állami vállalat hat hónapja nyereségesen működik, az első negyedévben 22,5 millió lej (1,5 milliárd forint) profitot regisztrált. Az 5600 fiókkal és 27 300 alkalmazottal működő postának 2012-ben 1,26 milliárd lej (86,9 milliárd forint) volt az árbevétele, ugyanakkor 2012 végén 568,2 millió lej (39,2 milliárd forint) adóssága volt, amit az előző években halmozott fel a veszteséges működése nyomán.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Véget ért a postások tüntetéssorozata.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector