Startlaphoz Csatlakozz!

Tiszta lappal indul a kormány, és szóba áll a szakszervezetekkel?

Pataky Péter elképzelhetőnek tartja, hogy igyekeznek majd megosztani őket

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. június 05. csütörtök, 07:30

Az új kormánnyal egyeztetne a munka világát érintő kérdésekről a Magyar Szakszervezeti Szövetség. Négy évig nem volt érdemi szociális párbeszéd, most vajon változik a helyzet? – olvasható a Népszabadságban.

   Tárgyalásokat kezdeményez a most megalakuló új kormánnyal a Magyar Szakszervezeti Szövetség – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Pataky Péter, a legnagyobb érdekvédelmi tömörülés vezetője. Közölte: az elnökség döntése értelmében a következő ciklusban megoldandó, illetve az azonnali döntéseket igénylő kérdésekről is egyeztetnének.
 
   Pataky a legfontosabb feladatok között említette a munka törvénykönyvének módosítását, amelynek egyik fontos eleme lenne, hogy adják vissza a szakszervezetek korábbi jogosítványait. Sürgetőnek tartja a sztrájktörvény korrekcióját is, mert a ma hatályos szabályok szerint a dolgozók alig élhetnek a munkabeszüntetés lehetőségével, ami az érdekérvényesítés egyik leghatékonyabb eszköze.
 
   Még az idei évben megoldást kell találni a közszolgálatban foglalkoztatottak helyzetének rendezésére – hangsúlyozta a szakszervezeti vezető. A fizetéseket ezen a területen több mint hat éve befagyasztották, ami oda vezetett, hogy szakképzett és több évtizedes tapasztalattal rendelkező embereket csak a garantált bérminimumon lehet foglalkoztatni, mert a hatályos bértábla még ennél is kisebb összeget tartalmaz.
 
   Tízezreket érint, hogy a korkedvezményes nyugdíjra vonatkozó szabályok az év végén hatályukat vesztik, az új rendelkezések pedig még nem születtek meg – mondta Pataky. Hozzátette ugyanakkor, hogy a kedvezményhez mindenképpen ragaszkodnak, ha a dolgozó valamilyen munkakörben fokozott igénybevételnek van kitéve, és szerinte bizonyíthatóan ilyen a három műszakos foglalkoztatás is.
 
   A korengedményes nyugdíj a másik vitatott pont. Az intézmény lényege, hogy az idősebb dolgozók esetében a munkaadó vállalhatja, hogy előre kifizeti az elbocsátani tervezett alkalmazottja után a tényleges nyugdíjkorhatár eléréséig terjedő időre a közterheket.
 
   Székely Tamás, a szakszervezeti szövetség alelnöke kijelentette, hogy ez a költségvetést nem terhelő foglalkoztatáspolitikai eszköz, és ha a kormány is elfogadná ezt, az utóbbi hónapokban elbocsátott négyezer ember egy részét megmenthették volna attól, hogy a munkanélküliek seregéhez csatlakozzanak.
 
   A statisztikai adatok szerint emelkedtek a reálbérek, de ez jelentős részben a rezsicsökkentés eredménye – ami legfeljebb átmeneti javulást hoz –, ezért Pataky szerint az igazi megoldást inkább az jelentené, ha mindenki az általa nyújtott teljesítmény valós értékét kifejező díjazásban részesülne.
 
   Botrányosnak tartja, hogy szakképzettséget igénylő munkakörökben sem lehet megkeresni a bérminimumot, és nő a dolgozói szegénység.
 
    Székely mindehhez hozzátette: kezdeményezésük azért is aktuális, mert az Európai Bizottság a napokban közzétette az új konvergenciaprogrammal kapcsolatos ajánlását. Abban pedig felhívták a figyelmet egyebek mellett arra, hogy a teljes népesség harmada szegénységben él, miközben a közmunkaprogram a foglalkoztatottságot érdemben nem javította.
 
   Brüsszel jelezte azt is, hogy növelni kellene az álláskeresési járadék folyósításának idejét, mert három hónap alatt szinte senki nem tud elhelyezkedni. Emellett bírálták a bankokat – és közvetve az embereket – sújtó sarcot, illetve az adórendszer túl gyakori átalakítását, figyelmeztetve arra is, hogy Európában szinte nálunk a legmagasabb az egyedül élő, viszonylag kis keresetű emberek adóterhe.
 
   A szociális párbeszéd intézményi keretei még léteznek Magyarországon, de azok működésével a szakszervezetek kevésbé voltak elégedettek – hangoztatta Pataky.
 
  Szerinte számos kérdésben – például a munka törvénykönyve, a közszolgálatban foglalkoztatottak jogállását szabályozó törvények vagy a sztrájktörvény esetében – jobb megoldás születhetett volna, ha a kormány kész az érdemi egyeztetésre. Úgy gondolja azonban, hogy a kabinet most talán kész tiszta lappal indulni, és hajlandó az érdemi egyeztetésre.
 
   Arra a kérdésünkre, hogy mit terveznek, ha a kormány továbbra sem hajlandó tárgyalni az érdekszövetséggel, az elnök leszögezte: egyelőre maguk is igyekeznek felmérni, hogy egyes tagszervezeteik a kezdeményezésük esetleges kudarca esetén mire lehetnek képesek.
 
   A nyomásgyakorlás erősebb eszközeivel ugyanis csak akkor élhetnek – mondta –, ha a tagság jelentős részét maguk mögött tudhatják.
 
   Pataky arra egyébként nem számít, hogy a tárgyalási felhívásukra nem kapnak semmilyen választ. Azt viszont elképzelhetőnek tartja, hogy igyekeznek megosztani őket.
 
   A szervezetüknek a versenyszférát képviselő Autonóm Szakszervezetek Szövetsége és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége mellett ugyanis tagja a közszolgákat tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma is, ezért arra törekszenek, hogy minden munkavállaló érdekét képviseljék.
 
   Úgy gondolja, nem kizárt, hogy a hatalom ezt a helyzetet igyekszik kihasználni, és csak egyes munkavállalói köröknek ígér valamilyen kedvezményeket. Az elnök szerint a szolidaritás próbája lehet, hogy az ilyen törekvéseknek miként tudnak ellenállni.
 
Forrás: Népszabadság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Pataky Péter elképzelhetőnek tartja, hogy igyekeznek majd megosztani őket.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector