Startlaphoz Csatlakozz!

Egységes bérszámítási módszerről tárgyal az MKKSZ a kormánnyal

Boros Péterné: Elfogadhatatlan, hogy ne legyen béremelés

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. június 05. csütörtök, 18:58

Az uniós tagországok mindegyikében a helyi átlagbér legalább 50 százalékára kellene módosítani a minimálbért, illetve az Európai Unióban egységes bérszámítási módszerre lenne szükség egy uniós szervezet szerint. A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) főtitkárát, Boros Péternét Beregi-Nagy Edit kérdezte a Lánchíd Rádió műsorában. A főtitkár először arról beszélt, hogy miért kezdeményezője a szakszervezet hazánkban a garantált tarifaemelésnek.
 
- Az MKKSZ Magyarországon egyedüliként tagszervezete a Független Szakszervezetek Európai Szövetségének, a CESI-nek. E szervezetnek régóta javasoltuk, hogy gondolkodjunk azon, hogyan lehetne közelíteni egymáshoz a kereseteket Európában, hogyan lehetne egy olyan statikus, de pont ettől dinamikus megoldást kitalálni. Javasoltuk, hogy a bérfelzárkóztatási programnak az egyik pillére lehetne az éves infláció mértékének megfelelő garantált tarifaemelés. Ez jelentené a bérek automatikus növekedését a közszféra valamennyi munkavállalója számára. A program másik pillére a tárgyévi GDP növekedés legalább 50%-ának megfelelő mértékű reálkereset-emelkedés. Egyébként e koncepció lényegét az előző FIDESZ kormány időszakában a kormány és a szakszervezetek közösen dolgozták ki 2001-2002-ben. Ha Európáról gondolkodunk, közelíteni kell a kereseteket, hiszen ez kihatással van a munkaerő-áramlásra. Azért az MKKSZ a kezdeményezője ennek a gondolatnak, mert a közszférában foglalkoztatott 660 ezer fő 24,2 százalékának nettó 75 ezer  forint alatti a keresete.
 
- De ez hogyan lehetséges, hogy ennyire alacsony az átlagkereset? Vannak minimálbérek, amelyek nemcsak a közalkalmazottak, köztisztviselőkre, közszolgálati dolgozókra vonatkoznak, hanem úgy általában a középfokú végzettséggel bírókra. Sajnos a felsőfokú végzettséggel bírókra nincs minimálbér meghatározva. Hogy lehet, hogy ennek ellenére mégis ennyire alacsonyak a fizetéseik ebben a szektorban dolgozóknak?

- Úgy, hogy a tarifa nem emelkedett 6 éve, és csak a minimálbér emelkedés hatása érzékelhető. A közszférában sajnos az is feszültséget okoz, hogy nagyon sok a diplomás ember és egy okmányirodai dolgozó csak nettó 75 ezer forintot keres a kormányhivatalban. Ugyanezt tudom elmondani a földhivatali ügyintézők esetében is. Egy középfokú végzettségű munkaügyi központban dolgozó ügyintéző, akinek van egy felsőfokú szakképzettsége - három év alatt szerezte meg annak idején a felsőfokú szakképzettséget -, ugyanannyit keres, mint egy pályakezdő. 

Tárgyaltunk Lázár Jánossal, a miniszterelnökséget vezető államtitkárral január 30-án. A kormány is gondolkodik azon, hogyan tudna ezen a helyzeten változtatni. Azt kérték tőlünk, készítsük el azt az elképzeléssort, ami a mi szakmai elképzeléseink szempontjából tárgyalási alap lehet. Elkészítettük, eljutattuk a kormány részére és ígéretet kaptunk, hogy ezt a kérdést az új kormány megalakulása után meg fogjuk tárgyalni.
 
- Viszont az, hogy a Független Szakszervezetek Európai Szövetsége, illetve önök, mint ennek a szervezetnek a Magyarországi tagjai a minimálbért Európában úgy képzelik el, hogy ez mindenkire vonatkozzon vagy csak a köztisztviselők, közalkalmazottak, közszolgálati dolgozókra? Tehát ami az európai bérekhez van viszonyítva?

- Így van. Természetesen mi úgy képzeljük el, hogy nyilvánvalóan mindenkire van egy minimálbér. A közszféra egy speciális terület ebből a szempontból, más a képzettségi összetétele, felelősségi viszonyai. Nyilván mi, mint közszolgálati szakszervezetek a saját szempontunkból közelítettük meg ezt a kérdést. Azt gondoljuk, hogy nekünk is helyünk van a minimálbér-tárgyaláson, de egyelőre nem vagyunk ott. Mi ezt a rendszert is szeretnénk megreformálni, ebben is szeretnénk a kormánnyal egyeztetni. El tudjuk képzelni azt is, hogy kétféle megoldás van. Van egy a versenyszférára, hiszen ott is mások a viszonyok, meg lehet egy a közszférára. Mi konstruktív partner szeretnénk lenni azért készülünk több dologgal, hogy ki tudjuk alakítani közösen azt a megfelelő módot, ami mindenki számára elfogadható. Egy dolgot nem fogunk tudni elfogadni, az, hogy ne legyen emelés, hiszen ezt a helyzetet meg kell változtatni. Arról, hogy milyen mértékben, milyen időintervallumban, arról lehet tárgyalni.

- Az Európai Unió különböző országaiban nagyon más a minimálbér. pl. Luxemburgban csaknem 2000 euró, Belgiumban 1500 euró, Romániában 158 euró és Magyarországon 335 euró. Hogyha azt vennénk figyelembe, hogy a tagállamok átlag bérének legalább a felét el kellene érni egy-egy helyi minimálbérnek, tehát ez van a javaslatban, ez itt Magyarországon mit jelentene? Legalább a  duplájára nőne a minimálbér?
 
- Nem nőne sajnos a duplájára. Most 230 ezer forintos az átlagkereset, ha ennek a bruttó minimálbérnek, amiről beszélt ön az előbb 101 500 forintnak, aminek ugye a nettó tartalma sokkal kevesebb, 65 ezer forint. Ha ezt most figyelembe vesszem, hogy ez 44%, akkor értelemszerűen itt nem túl sok százalékról van szó. Ez lenne a kiindulópont, mint ahogy például a pedagógusok életpályatörvénye minimálbér-alsóhatáros. Ez csak az egyik lába annak, amit mi rendszerszerűen el szeretnénk érni. Értelemszerűen abban is kell gondolkodni, hogy az árak Magyarországon nagyjából hasonlóak mint Luxemburgban vagy Brüsszelben, de a keresetek sokkal-sokkal rosszabbak. Ez nem maradhat így. Ez senkinek nem jó, ez a versenyképességre is kihatással van, ezeken valószínűleg a kormány fog gondolkodni, hogy milyen lépésben célszerű ezt változtatni. Sok-sok összetevője van, ezt mi is tudjuk. Mi azonban egy olyan szakszervezet vagyunk, aki rövid, közép és hosszú távra is gondolkodik és próbáljuk azért a partnerek gondolatait is figyelembe venni és konstruktívak lenni ebben.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Boros Péterné: Elfogadhatatlan, hogy ne legyen béremelés.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector