Startlaphoz Csatlakozz!

A család- és ifjúságügyi államtitkárság a „teherhordozókat” segíti

Szaporodjatok és sokasodjatok

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. június 10. kedd, 09:20

Aktív család- és népesedési politikára van szükség - ezt az emberi erőforrások minisztere mondta a Lánchíd Rádiónak adott interjújában. Balog Zoltán ugyanakkor hozzátette: a szociálpolitikának különbséget kell tennie a problémás családok és terheket hordani képesek között, ezért az új kormányban két külön államtitkárság foglalkozik majd a rászorulókkal és azokkal, akik „a vállukon viszik Magyarországot” – írja a Népszava.

  Elmondta: a család- és ifjúságügyi államtitkárság a „teherhordozókat” segíti, valamint az ifjúságot, akik majd a jövőben viszik a terheket. Az önhibájukon kívül vagy önhibájukból rászorulókról, köztük a fogyatékkal élőkről, a gyermekvédelmet igénylő gyerekekről és a cigányokról gondoskodni a szociális és felzárkózásügyi államtitkárság feladata lesz.
 
  A tárcavezető leszögezte: aktív család- és népesedési politikára van szükség, hogy megforduljon a jelenlegi trend, amely szerint egyre kevesebb gyermek születik, illetve minden évben kevesebben születnek, mint ahányan meghalnak. Így nem maradhat versenyképes az ország, és nem is maradhat fenn sokáig - mutatott rá.
 
   Idén januártól márciusig egyébként több gyerek született, mint az előző évben ugyanebben az időszakban. A KSH adatai szerint a vizsgált időszakban 21 274 gyermek jött a világra, 191-gyel, 0,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
 
   Ezt akár örömtelinek is minősíthetjük, ha közben nem olvasunk szinte nap mint nap híreket a gyermekéhezésről, a növekvő számadatokról. A stopgyermekehezes.blog.hu adatai szerint Magyarországon jelenleg már közel félmillió gyermek éhezik, és nélkülözik.
 
Forrás: Népszava

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Szaporodjatok és sokasodjatok.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector