Startlaphoz Csatlakozz!

Levelekkel és beadványokkal ostromolják a bíróságot és az országgyűlési képviselőket

Pénzük után futnak az AES dolgozói

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. június 11. szerda, 15:13
 
 Kétségbeesett munkások próbálnak segítséget kérni szinte minden fórumon. A felszámolás alatt álló Borsodi Energetikai Kft. két erőművének egykori alkalmazottainak ugyanis csak egy része kapta meg végkielégítését, s most attól félnek, a felszámolás befejezését követően sem jutnak hozzá járandóságukhoz.

   Levelekkel és beadványokkal ostromolja a bíróságot, az országgyűlési képviselőket és a felszámolót több mint száz egykori dolgozó. A három évvel ezelőtt bezárt tiszapalkonyai és berentei hőerőmű munkásai ugyanis most attól tartanak, hogy a  felszámolás lezárásával nem jutnak hozzá pénzükhöz. Amint arról több cikkünkben beszámoltunk, az egykor amerikai tulajdonban levő  AES Borsodi Energetikai Kft. felszámolása a végstádiumban van. A két erőműre egy arab (Duna Electric Kft.)  és egy ukrán befektető tett ajánlatot, de a felszámoló BIS Zrt. az utóbbit hirdette ki győztesnek.
 
   A hetedik pályázaton nyertes FMG-BUD konzorcium a két erőmű újraindítását tervezi -  ukrajnai szénnel. A 604 millió forintos vételárat már átutalták a felszámolónak, de ez csak egy kis része a szükséges befektetéseknek. Az erőművek állapota kritikus. Az amerikai tulajdonosok ugyanis nem végezték-végeztették el a leálláshoz szükséges munkálatokat, ezért a 2012-es kemény tél súlyos károkat okozott az erőművi berendezésekben. A szétfagyott alkatrészek pótlása százmilliós nagyságrendű lehet, és akkor még nem esett szó a három éve mozdulatlan turbinákról és a szétlopott egyéb berendezésekről. Az ukránok tervei szerint az első ütemben 2-2 viszonylag jó állapotban levő kazánt helyeznének üzembe, s ezt követnék a többiek. Az itt termelt gőzt a közeli TVK és Borsodchem vehetné át, az energiatermelést pedig napelemekkel bővítenék. A sok milliárd forintba kerülő munkálatok elkezdése az Ítélőtábla döntésétől függ.
 
   A hét felszámolási fordulót megért pályázat legutóbbi fordulójából az arabokat formai okok - lebélyegzett boríték - miatt kizárták, az ukrán vevőjelölt pedig azért nem tud birtokba lépni, mert az ügyben még nem mondta ki a végső szót a Debreceni Ítélőtábla. Az ukrán vásárló magyar cége - FMG-BUD konzorcium - már hetekkel ezelőtt kifizette a vételárat, a 604 millió forintot, de a fenti ok miatt egyelőre nem tudott birtokon belülre kerülni. Az arab ajánlat ennek a duplájáról szólt, de ez utóbbit a felszámoló érvénytelennek minősítette. A most eladásra került cég - amint azt az érintettek a Tiszaújvárosi Krónikában megírták - az egykori dolgozóknak megközelítőleg egymilliárd forinttal maradt adósa. Míg a Tiszai Erőmű (Berente) dolgozói az utolsó fillérig megkapták a munkabért és a végkielégítést, a tiszapalkonyaiak nem.
 
   A nyertes ajánlat ismeretében attól tartanak, hogy a 604 millió forintból a felszámoló cég nem tudja kifizetni a jogos követeléseket - annak ellenére sem, hogy a kft.-nek egyéb tartozása nincs.  (A felszámoló céget hetek óta keressük, de a BIS Zrt. eddig nem reagált megkeresésünkre. Kivéve a vezérigazgató asszonyt, aki telefonbeszélgetésben rögzítette, hogy mivel cikkeink egyoldalúak, nem kíván nyilatkozni az ügyben.)
 
   A munkavállalók aggodalmait egy másik - eddig meg nem erősített - információ is növelheti. E szerint a felszámoló 2013 januárjában nettó 403 millió forintért értékesítette a két erőmű széndioxid kvótáját, de az így befolyt pénzből csak 149 milliót fizetett ki a munkavállalóknak, akik joggal kérdezik: mi lett a fennmaradó 2/3-ad résszel. A munkavállalók által szerkesztőségünkbe eljuttatott levelében az szerepel, hogy a cég 200 egykori dolgozójának tartozik, s komolyan aggódnak, hogy soha nem jutnak hozzá pénzükhöz.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Pénzük után futnak az AES dolgozói.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector