Startlaphoz Csatlakozz!

Vidékfejlesztés

Munkahely helyett közmunka

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. június 16. hétfő, 16:12

 Egymással is vitába keveredett a Miniszterelnökséget vezető miniszter és az agrártárca régi-új vezetője. Lázár János szerint az elmúlt években sikertelen volt a vidékfejlesztés, Fazekas Sándor viszont elégedett volt az általa vezetett minisztérium teljesítményével. Szakemberek úgy vélik, a lényeg inkább az, hogy milyen lesz az elkövetkező hétéves uniós pénzügyi ciklus vidékfejlesztési gyakorlata. Attól is tartanak az előző ciklus tapasztalatai alapján, hogy ez a pénz is a fideszes érdekköröket, a kormánypárt uralmát erősítheti - írja a Népszava.

   Vidéklenyúlási és Fidesz-fejlesztési pénz válhat az uniós vidékfejlesztési forrásokból, legalábbis, ha az előző négy év tapasztalataira hagyatkozunk, és az állami földbérlet-pályázatok gyakorlatát vesszük figyelembe - fogalmazott a Népszavának Harangozó Gábor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának alelnöke. Idézte Lázár János egyik kijelentését, hogy „azé az ország, akié a föld”. A szocialista politikus megjegyezte, a Lázár kezébe összpontosított hatalom ebből a felismerésből indult ki, ami arról szól, hogy a mezőgazdaság jelentősebb szereplőit tönkre kell tenni, és a gazdasági hatalmat a saját embereik kezébe kell adni a régiókban, a településeken. Megcsinálják a helyi „Mészáros Lőrinceket” - fűzte hozzá Harangozó. Arra a folyamatra is figyelmeztetett, hogy a kisebb-nagyobb vidéki településekről elvándorló fiatalok már nem állnak meg a hazai városokban, hanem gyakran tovább mennek külföldre.
 
   Azzal, hogy a forrásokat átcsoportosították a miniszterelnökséget immár miniszterként vezető Lázár kezébe, egyértelművé vált, hogy Fazekas pozíciója jelentősen gyengült a kormányon belül.
 
   A vidékfejlesztés az előző 7 éves uniós pénzügyi ciklusban nem hozta meg a várt eredményeket. Az elköltött több mint 1400 milliárd forintnak igazából csak a szorosabban vett agráriumban volt látszata. Máhr András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) főtitkár-helyettese lapunknak elmondta, különösen a nagy állattartó telepeket, a kertészeti ágazatot, az agrárium technikai, technológiai megújítását sikerült jelentős részben megoldani.
 
   Arról azonban kevés szó esik, Lázár sem igen hangoztatta, hogy több százmilliárd forinttal kevesebb jut 2014-2020-ban vidékfejlesztésre. Alig haladja meg az ezer milliárd forintot, amit erre a célra fordíthat majd a a kormány erős emberének tartott csúcsminiszter. Ráadásul Brüsszel a nemzeti önrész kötelező alsó határát az eddigi 25-ről 15 százalékra kívánja csökkenteni, s a magyar kormány élni is akar ezzel a lehetőséggel. Igaz, egyelőre a lehíváshoz szükséges stratégiai partnerségi szerződés aláírása sehol nem tart. Ez hosszú folyamat, hiszen ehhez le kellene folytatni a társadalmi, szakmai egyeztetéseket, ki kellene kérni a hazai monitoringbizottság tagjai érdekképviseletek, civilszervezetek, kormányzati szereplők, uniós megfigyelők - véleményét is. A bizottság eddig vidékfejlesztési programról nem tárgyalt. Az is előfordulhat, hogy idén már egyetlen pályázatot sem írnak ki, talán majd 2015-ben. A pályázati rendszer azonban azt a veszélyt rejti magában, hogy az államiföldbérlet-pályázatokhoz hasonlóan a Lázár-tárcából egy meghatározott, kiválasztott körhöz kerül a pénzek java, hiszen az elbíráláskor a szubjektív elemek is szerepet játszhatnak. Korábban a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elbíráló- és kifizetőügynökségként működött, meglehetős önállósággal. Most hallani már olyan hangokat is, hogy a Fidesz-közeli személyekkel és gazdaszervezettel feltöltött agrárkamarát is bevonnák a vidékfejlesztési források elosztásába. Mivel ehhez auditáltatni kell a kamarát, és az nem egy gyors folyamat, szintén hátráltathatná a pénzek lehívásár.
 
   Sallai Róbert Benedek, az LMP országgyűlési képviselője úgy vélte, nem az intézményi struktúra a lényeg. Szerencsésnek mégis azt tartaná, ha önálló intézmény foglalkozna a vidékfejlesztéssel. Igaz, tette hozzá, az elmúlt négy év a bizonyíték, hogy ez sem jelent kellő garanciát.
 
   Hibás volt a nagy, központosított gazdaságfejlesztési koncepció, mert az ahhoz nem kapcsolódó térségek még inkább leszakadtak. Ezért a vidékfejlesztési és a regionális fejlesztési alapokat összhangban kellene a települések munkahelyteremtésére, az infrastruktúra - egészségügy, oktatás, kultúra - fejlesztésére fordítani.
 
   Abban a szakemberek egyetértenek, hogy a vidékfejlesztés legfontosabb feladata a munkahelyteremtés a kistelepüléseken. A kormány ugyan büszkén „veri a mellét” a foglalkoztatásban elért eredményei miatt, ám azt már nem teszik hozzá, hogy ebben jelentős szerepet játszik a közmunka. Vidéken pedig sok helyen még a közmunkával együtt is legföljebb 14-20 százalékos a foglalkoztatottság. Abban sincs vita, hogy a XXI. századnak megfelelő formában kellene újjáéleszteni, támogatni a tsz-világból ismert melléküzemágakat. Ezeket azonban éppen azok a nagy agrártársaságok tudnák létrehozni, melyek ellen harcot hirdetett a kormány. Márpedig a helyi tőke helyett másféle működőtőke a magyar vidékre nem megy.
 
   Ha a kormánynak sikerül ellehetetleníteni az agrártársaságokat, felhagynak a sok embert foglalkoztató állattartással, a jelenlegi 100-120 ezer legális, bejelentett, adófizető foglalkoztatott fele is az utcára kerülhet. Nagy kérdés, hogy a vidéken szétszórt minisztériumok, így a vidékfejlesztés, illetve a fővárosban maradó Lázár János hogyan működnek majd együtt. Ha már mindenképpen a vidékre kell mennie a vidékfejlesztésnek, ésszerű lenne a debreceni, kaposvári, mosonmagyaróvári agráregyetemekre telepíteni a vidékfejlesztési központokat, ahol ismerik a régiók mezőgazdasági szereplőit, sajátosságait és hatékonyan segíthetnék a fejlesztési pénzek elosztását és a pályázathoz szükséges szolgáltatásokat is nyújthatnának - vélte Harangozó Gábor.
 
Forrás: Népszava

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Munkahely helyett közmunka.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector