Startlaphoz Csatlakozz!

Az építőipar után a vagyonvédelem a legnagyobb feketefoglalkoztató

Lenyomják a vagyonőrök a hatóságokat?

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. június 19. csütörtök, 13:33

Brit mintára Vagyonvédelmi Felügyeleti Hatóság létrehozását sürgeti a Belügyminisztériumon belül a Vagyonvédelmi Szakszervezetek Szövetsége. Az építőipar után a vagyonvédelem a legnagyobb feketefoglalkoztató, és az ellenőrzési tapasztalatok szerint az egyre növekvő bírságok ellenére is megéri a cégeknek packázni a hatóságokkal – írja a Népszabadság.

  Emellett sok más munkaügyi előírást sem tartottak be a vagyonvédelmi vállalkozások. A kormány és a szakmai szerveztek ígéretei és törekvései ellenére sem szűnt meg például az alvállalkozások végtelen hosszú láncolata. A lánc elején lévő cég nyeri meg a közbeszerzési pályázatot, s a végén lévő végzi el ténylegesen a munkát. A kettő közé beékelt vállalkozásokon keresztül eközben nyomtalanul eltűnnek az adók és a járulékok, és persze a felelősség is.
 
   Mivel ma már – épp az adóelkerülés megelőzése érdekében – be kell jelenteni, ha egy vagyonvédelemi vállalkozás alvállalkozókat alkalmaz, a cégek e szabály megkerülésére új trükköt kezdtek alkalmazni. Az első negyedévi ellenőrzések tapasztalatai szerint szinte csak erre az iparágra jellemző új szabálytalanság a jogellenes munkaerő-kölcsönzés.
 
   A végtelen hosszú alvállalkozói láncolatok a jogszabályváltozás óta átalakultak, az alvállalkozói hálózatának a szerepét pedig a munkaerő-kölcsönző cégek vették át. Korábban ez a foglalkoztatási forma egyáltalán nem volt jellemző a vagyonvédelemben.
 
   Azonban a munkáltatói jogokat a vagyonvédelemben a kölcsönvevők helyett a munkaerőt kölcsönzők gyakorolják. A kölcsönbeadók irányítják és ellenőrzik a munkaidő-nyilvántartást, ők határozzák meg a vagyonőrök feladatait. A munkaügyi ellenőrzések tapasztalatai szerint a munkavállalkozók sokszor nem is tudják, kinek dolgoznak, ki a kölcsönadójuk és kinek kölcsönözték ki őket.
  
   Az ellenőrzök tapasztalatai szerint az iparág cégeinek jelentős része – a vagyonvédelmi ágazat kis- és középvállalatai – nem is törekszenek a törvényes működésre. Ellenőrzésekkor nem adják át a kért dokumentumokat, nyilvántartásokat, elszámolásokat, s minden lehetséges módon akadályozzák az ellenőrzést.
 
   Mindezek évek óta ismert problémák a hatóságok előtt, a meghirdetett és megkezdett változások hatása – minként azt a munkaügyi ellenőrzések tapasztalatai is mutatják – a szakmában alig érzékeltetik hatásukat. A dolgozók kiszolgáltatottak, törvényes járandóságukat nem vagy nem szabályosan kapják meg, aki tiltakozni mer, kirúgják.
 
 
   Sokan csak egy-egy hatósági ellenőrzés után, vagy amikor egészségügy ellátást vennének igénybe szembesülnek a ténnyel, hogy nem biztosítottak. A papíron tőlük levont, illetve a – szintén csak papíron – a cég által befizetett járulékokat valójában soha senki nem fizette be az államkasszába.
 
  Farkas Péter a Magánbiztonsági Dolgozók Szakszervezetének elnöke nemrég az Országgyűlés összes képviselőjének, az illetékes minisztereknek és államtitkároknak, valamint a sajtónak eljuttatott levelében a magánbiztonsági átfogó újraszabályozását sürgeti; 47 pontos javaslatgyűjteményében a munkavállalói jogok hatékonyabb védelme mellett ő is kitér a munkaerő-kölcsönzés szabályainak szigorítására.
 
   Javasolja továbbá annak a feltételeinek a megteremtését is, hogy az alvállalkozók végtelen láncolatában vagy újabb a munkaerő-kölcsönző cégek között elfolyó adóforintokat a jövőben a fővállalkozókon is be lehessen hajtani. Szerinte ezzel – és a többi javasolt intézkedéssel – éves szinten ezermilliárdos költségvetési kár lenne megelőzhető.
 
   Farkas szervezete támogatja a Vagyonvédelmi Szakszervezetek Szövetsége kezdeményezését is, hogy Brit mintára Vagyonvédelmi Felügyeleti Hatóság létrehozását sürgeti a Belügyminisztériumon belül. Szerinte ugyanis az ellenőrzés széttagoltsága és összehangolása is hozzájárult az iparágban kialakult közállapotokhoz.
 
   Az ezermilliárdos szám valószínűleg túlzó, hiszen a kamarai felmerések szerint az iparága egészének a forgalma nem éri el a 500 milliárd forintot. Ám az is tény, hogy ebben az iparágban az egyik legnagyobb a feketefoglalkoztatás, és a már felszámolt és a hatóságok által már ismert (de valamilyen okból még fel nem számolt) cégtemetőkben is döntően vagyonvédelmi cégek nyugszanak.
 
   A Személy, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kamara elnöke szerint az érdekképviselet helyzetértékelésében és a közölt adatai között pontatlanságok, tévedések és vélhetően jó szándékú csúsztatások is fellelhetők, vannak benne támogatható és támogatandó elképzelések is. Német Ferenc úgy fogalmazott, a kamra támogat minden olyan elképzelést, amely csökkenti a vagyonvédelmi szakma dolgozóinak a kiszolgáltatottságát, segíti az iparág kifehérítését.
 
   A Belügyminisztérium későbbre ígért reakciót a kezdeményezésre.
 
Csak kampányfogás volt az ígéret?
 
   A vagyonvédelmi piac helyzete téma lesz a parlament jövő heti ülésén is. Harangozó Tamás (MSZP) Csak kampányfogás volt a vagyonőröknek tett ígéret címmel interpellálja majd a belügyminisztert, miután a választási kampány közepén beígért „a szektorban alkalmazandó minimális rezsióradíjról" szóló kormányrendelet az óta sem született meg. Pedig az akkori nyilatkozatok szerint már a kampány finisében is csak a miniszterelnök aláírása hiányzott a rendeletről. Harangozó azért tart attól, hogy a minimális rezsióradíj csupán a vagyonőröknek tett kampányígéret, mert tavaly októberben Kontrát Károly belügyi államtitkár arra a felvetésére, hogy a piacon általános vállalási árak a vagyonőrök minimálbérét és annak közterheit sem fedezik, azt felelte, hogy az állam nem kíván beleavatkozni az árakat kialakító piaci folyamatokba. Ez után hangzott el a Kontrát államtitkár állítását cáfolni látszó bejelentés a minimális rezsióradíj bevezetéséről. Akkor most kinek van, illetve lesz igaza? Lesz vagy nem lesz minimális rezsi óradíj, s ha igen, mennyi lesz? (F. Gy. A.)
 
Forrás: Népszabadság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Lenyomják a vagyonőrök a hatóságokat?.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector