Startlaphoz Csatlakozz!

Év végéig 300 új szakembert alkalmaznak

Toborzó kampánnyal keres munkatársakat az IT-Services Hungary Kft.

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. június 20. péntek, 07:47

Jelentős létszámbővítés előtt áll az informatikai szolgáltató IT-Services Hungary Kft. (ITSH). A cég toborzó kampányt indított, amellyel több száz magasan képzett szakember felvételét célozta meg - mondta el Bőthe Csaba, a vállalat ügyvezető igazgatója csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

    A tervek szerint év végéig 300 új szakembert alkalmaznak, amivel az ITSH magyarországi létszáma eléri a 3900-at. A vállalat már ma is Magyarország legnagyobb IKT foglalkoztatója és a létszámbővítéssel tovább erősíti pozícióját a piacon - fejtette ki az ügyvezető igazgató.

    Magyarországon is komoly karriert lehet építeni ebben az ágazatban, amit Bőthe Csaba szerint az is mutat, hogy a vállalat Angliából, Hollandiából és Belgiumból is csábított már haza magyar munkavállalókat.

    Az IVSZ (Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége) korábban közölt adatai szerint az informatikai és távközlési (IKT) piacon 2013-ban 10 ezer betöltetlen álláshelyet regisztráltak, amennyiben a munkáltató cégek betöltenék a hiányt, 120 milliárd forinttal növelné a bruttó hazai terméket (GDP).

    Az IT-Services Hungary Kft. 2012-ben 3040 embert foglalkoztatott, 2013 év végére a létszám 3435 főre emelkedett, idén májusra pedig már 3617 munkavállalóval rendelkezik.

    Az ITSH a német T-Systems International magyar leányvállalata.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Toborzó kampánnyal keres munkatársakat az IT-Services Hungary Kft..
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector