Startlaphoz Csatlakozz!

Buszvezetőket keres a BKV

Elbocsátás után felvétel

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. június 21. szombat, 18:45

 A tavalyi leépítések után most költségeket nem kímélve buszvezetőket keres a fővárosi közlekedési cég. Igaz, egyelőre csak egy évre – olvasható a Népszabadságban.

   Több mint száz autóbusz-vezetőt venne fel, illetve képezne ki a BKV az elkövetkező hónapokban. A tanfolyam, illetve a vizsga tetemes – csak az utóbbi 100 ezer forintra rúgó – költségét a cég részben vagy egészben áthárítaná a jelentkezőkre – szakszervezeti értesülések szerint. Mindez akár jó befektetés is lehetne a munkakeresőknek, hiszen egy biztos és nem is olyan rosszul fizető állás manapság nagy kincs, csakhogy a BKV már korántsem számít olyan stabil munkaadónak, mint korábban.
 
   Ráadásul az újoncokat nem túl hosszú időszakra – a hírek szerint jövő nyárig – alkalmaznák határozott időre. Így pedig már nem is olyan vonzó az ajánlat. De miért van olyan égető szüksége a főváros közlekedési cégének buszvezetőkre, ha tavaly 120 embert tett lapátra? Igaz, eredetileg 200 munkavállalótól akartak megválni. Erős szakszervezeti nyomásra végül visszafogták a létszámot. A régiek többsége kipróbált, tapasztalt buszsofőr volt, akinek nagy része ma a konkurens cégeknél, illetve a BKV külsős szolgáltatóinál dolgozik.
 
   Így a fővárosi társaság most többségében abszolút újoncokat kénytelen felvenni, akiknek a képzési költsége mellett a tapasztalatlanságukból eredő kockázatot is vállalnia kell. Nem véletlen, hogy a Volánbusz maradéktalanul át kívánja venni az agglomerációs járatok átadásáról kötött szerződésben szereplő 320 autóbusz-vezetőt. Most éppen sorra rendelik be a BKV-buszsofőröket, hogy három hónapra átvezényeljék őket a Volán-járatokra. Azt viszont nem tudják, hogy pontosan melyik vonalra, milyen munkarendben. Aki erre nem hajlandó, azt azonnali felmondással fenyegetik – állítja Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke. Nem tagadja: korábban, a csoportos létszámleépítés árnyékában a szakszervezetek is fontosnak tartották a volánbuszos átvételt, de természetesen nem parancsszóra.
 
   – Az érdekvédelmi szervezetek képviselői már tavaly is pedzegették, hogy a végkielégítésekre költendő tetemes pénzt érdemesebb lenne átképzésre, munkaerő-megtartó intézkedésekre költeni – emlékeztet Nemes, aki szerint aligha tekinthető átgondolt cégstratégiának, ha az egyik év végén elküldünk 120 embert, a következő közepén meg felveszünk ugyanannyit. Ráadásul ez nem csupán számszaki kérdés.
 
   A BKV vezetése februárban még úgy számolt, hogy az idei évre beharangozott 300-400 buszjárat kiszervezése miatt várhatóan kilencszázzal kevesebb munkavállalóra – járművezetőre, karbantartóra – lesz szükség a cégnél. Ebből vett volna át 320 sofőrt a Volánbusz, de a lemorzsolódást is beleszámítva további 500 ember elbocsátásával kalkuláltak. A versenyképesség javítása érdekében még a buszvezetők bérszerkezetének megváltoztatását is kilátásba helyezték. Az igazgatóság azonban továbbgondolásra visszaküldte a javaslatot. Azóta megkezdődött az agglomerációs járatok átvétele, amelynek zökkenőmentes voltára a BKK különösen büszke. Nemes Gábor szerint a siker nem kis részben a BKV-tól átvett buszsofőrök szakértelmének és tapasztalatának köszönhető.

   Ezt támasztja alá, hogy az állami szolgáltató ragaszkodik a fennmaradó 120 sofőr „átigazolásához”. A szerződésben vállalt létszámból ugyanis eddig 200 főt vett át a vidéki busztársaság. Csakhogy közben kiderült, hogy a megkezdett és a tervezettnél hosszabb idejű villamospálya-felújítások és fejlesztések miatt a korábban megrendeltnél lényegesen több buszpótlásra tart igényt a BKK, így a teljesítmény nem csökkent az előre jelzett mértékben.
 
   Másrészt a piacon megjelenő külsős szolgáltatók – VT-Transman, Orangeways, Volán stb. – a BKV-nál érzékelhető bizonytalanság miatt több munkavállalót szívtak el, mint ahogy előzetesen várták. Ennek ellenére meglehetősen nagy meghökkenést keltett az új buszvezetők munkára jelentkezése a buszgarázsokban. Az EKSZ Bolla Tibor BKV-vezérigazgatótól kért tájékoztatást a létszámfelvétel részleteiről. Így a szakszervezet tudni szeretné, hogy a cég pontosan hány főt, milyen munkaszerződéssel, bérezéssel, időtartamra vesz fel. Nem kaptak választ. Mint ahogy a Népszabadság is hiába várt a BKV és a BKK érveire.
 
Forrás: Népszabadság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Elbocsátás után felvétel.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector