Startlaphoz Csatlakozz!

Mennyi költségtérítés jár?

Az elmaradt kompenzáció miatt perel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. június 24. kedd, 07:08

A jelek szerint Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének pécsi ügyvivője nem bízik a bankszámla kompenzáció ügyében történő megegyezésben. Ha perelni akar, itt megtudhatja, hogy csatlakozhat – írja a stop.hu.

 „Láthatóan nem fog menni, hogy megállapodjunk a KLIK-kel és más munkáltatókkal, illetve fenntartókkal az illetmények bankszámlára utalásának 2013. decemberéig, a Kjt. (a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény - a szerk.) alapján járó költségtérítésében, de még egy ezt kiváltó kompenzációban sem. Így nem marad más, mint peres úton érvényesíteni igényünket” - írta levelében Nagy Erzsébet. Az ügy előzménye, hogy Nagy próbapert indított, és meg is nyerte, nehezen, több körben. Ezt mégsem követte országosan tömeges kompenzáció.

Kik és kitől követelhetik ezt?

  A KLIK-nél foglalkoztatottak a KLIK-től, mivel a KLIK a jogutódja az átadott intézményeknek, az önkormányzatnál vagy annak intézményében foglalkoztatottak a munkáltatótól, a korábban önkormányzati intézményben dolgozók a volt munkáltató fenntartójától, tehát szintén az önkormányzattól (azok is, akik önkormányzati intézményből vállalkozóhoz vagy céghez kiszervezettek).

   Három évre visszamenőleg érvényesíthető az igény, ezért célszerű még perindítás előtt levelet írni a fenntartónak vagy a munkáltatónak már csak az elévülés megszakítása érdekében is. Aki már írt ilyet, akkor ennek a másolatát mindenképpen kerítse elő, mert ezzel igazolható, hogy az elévülés megszakadt. Nagy szerint ezért lehet például 2010. januárjáig követelni az elmaradt költségtérítést.

Kik kaptak már költségtérítést és mennyit?

   Pécsett csak a jelenleg is önkormányzatnál vagy önkormányzat intézményében foglalkoztatottak kaptak kompenzációt, nettó kb. 20.600.- Ft-ot, ami messze nem annyi, mint amennyit az Önkormányzati Érdekegyeztető Fórumon az Önkormányzati Oldal pernyerésem esetére ígért. Egyébként én nem kaptam egy fillért sem, arra hivatkozva, hogy egy időközben a KLIK-be átszervezett intézményben dolgozom.

Mennyi költségtérítés jár?

   Mivel nincs megállapodás sem a munkáltatóval, sem a fenntartóval költségtérítés helyett egy egységes kompenzáció összegéről, ezért ki kell számolni és kimutatni az illetmények bankszámlára utalásának és havi egyszeri felvételének konkrét költségét havi bontásban.

Mit kell kiszámítani?

   Minden hónapban a nettó, átutalt illetményt kell alapul venni, és az alapján kiszámítani az egyszeri pénzfelvétel díját, a havi zárlati vagy számlavezetési díjat és az éves kártyadíjat kell összeadni. Nagy Erzsébettől megtudtuk: az OTP valamennyi számlatípusára vonatkozó adattal rendelkezik, az érdeklődőknek át tudja küldeni az ehhez tartozó Excel táblázatot, amelybe csak be kell írni az adott havi nettó béreket, és az kiszámolja a költségtérítés összegét

Kit lehet keresni ez ügyben?

Nagy Erzsébetet a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. mailcímen, vagy a PDSZ jogászát, dr. Molnár Pétert a 30/204-81-22 vagy 72/516-005-ös telefonszámon.

Kiket képviselnek a bíróságon?

   Aki megbízást ad és a fenti adatokat is összeszedi, és fénymásolja a havi nettó illetményét tartalmazó számlakivonatokat, tagságtól függetlenül bekerülhet abba a csoportosan beadandó keresetbe, amely a munkáltatója vagy fenntartója ellen készül. A perindítást meg fogja előzni egy felszólító levél, amelyet a PDSZ jogásza ír.
 
Forrás: stop.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Az elmaradt kompenzáció miatt perel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector