Startlaphoz Csatlakozz!

Komjáthi Imre: újra a választásra időzítik a közmunkát

A munkanélküliség megoldása nem a közmunka

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. június 30. hétfő, 13:28

Nagy a hallgatás és a lapítás közmunkaügyben - egyebek mellett így fogalmazott a Népszavának Komjáthi Imre. A Közmunkás Szakszervezet társelnöke megjegyezte, nem szeretne megint vészmadár lenni, de szerinte az állástalanok többsége ismét a választások előtt, augusztusban jut majd egy rövid ideig munkához. 
 
   Emlékeztetett arra, hogy az április választások előtt több településvezető jelezte, egyik nap reggel negyed kilenckor levelet kaptak a munkaügyi kirendeltségtől arról, hogy fél tízre küldjék vissza, hány munkanélkülit alkalmaznának közmunkában, és milyen feladatot szánnak nekik március 1-e és április 30-a között. Majd szintén a munkaügyi központok a választások után azonnal jelezték, csökken a közmunkások foglalkoztatására fordítható keret.
 
   A helyzet most is hasonló - mondta Komjáthi Imre. Néhány szervezet korábban pályázott, ott dolgozik is néhány közmunkás, de arányuk elenyésző. Miskolc környékén nem látni mozgolódást. Korábban árkot takarítottak a munkások, most derékig érő gaz van még a legnagyobb bevásárlóközpont környékén is. De nem csak a városban, - mondta - a környező falvakban is a 22 ezer 800 forintos segélyből élnek most az emberek.
 
   Pedig áprilisban azt írta a Belügyminisztérium: nőttek a közfoglalkoztatási programokra fordítható források az idei központi költségvetésben, nem igazak a sajtóban megjelent hírek, hogy elfogyott a pénz. Tavaly 179,9 milliárd forint volt a büdzsében a Start munkaprogramokra, idén pedig 183,8 milliárd forintra nőtt a forrás. „Idén május 1-jétől tovább folytatódnak a közfoglalkoztatási programok” - írták.
 
   Azzal a szakemberek is egyetértenek, a munkanélküliség megoldása nem a közmunka, hanem a piaci alapú foglalkoztatás. Ám nem az emberek hibája, hogy Magyarország sok településén reménytelen „rendes” munkát találni, mert nincs a környéken foglalkoztató. Így a munka nélkül maradt emberek többségének egyelőre az egyetlen megoldás a közmunka, amiért, ha nyolc órában dolgoznak, 50 ezer forintot kapnak. A Közmunkás Szakszervezet szeretett volna erről, és a dolgozókat érintő szabályokról egyeztetni a kormánnyal, ám többszöri megkeresésükre sem reagáltak érdemben.
 
Forrás: Népszava

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A munkanélküliség megoldása nem a közmunka.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector