Startlaphoz Csatlakozz!

Benyújtották a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap 2013-as beszámolóját az Országgyűlésnek

Így olvadt el a nyugdíjpénz

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. július 01. kedd, 17:47

Benyújtotta a nemzetgazdasági miniszter a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap (NYRAA) 2013-as pénzügyi beszámolóját az Országgyűlésnek. A parlament honlapján közzétett beszámoló szerint a 2010-ben 3 ezer milliárd forintos induló tőkével létrehozott alap vagyona 2013 végén 176,7 millió forint volt.

    Az alap saját tőkéje 2012-ben 316 millió forint volt, tavaly 118 millió forintot tett ki. Az alap befektetett eszközökkel nem rendelkezik, a forgóeszközök értékének 100 százaléka készpénz. Mérleg szerinti eredménye 315 870 millió forint veszteséget mutat.

    Az alap működési kiadásai 2013-ban az előző évi 207 millió forinttal szemben 875 millió forintra nőttek tavaly. Ebből a legnagyobb tételt, 710 millió forintot a bankköltségek és a tranzakciós illeték adta. Az értékpapírok eladásának költsége 62 millió forint volt, az Államadósság Kezelő Központ(ÁKK) Zrt.-nek 102 millió forintot fizettek. 

    A pénztárakkal szembeni utólagos korrekciók következtében 2013-ban a magánnyugdíjpénztárak 184 millió forintot utaltak az alap számlájára, míg az NYRAA 82 millió forint visszafizetést teljesített részükre. A 2012-ben, illetve 2013-ban megszűnt magánnyugdíjpénztárak - Aegon Magánnyugdíjpénztár, Erste Magánnyugdíjpénztár, OTP Magánnyugdíjpénztár és a Pannónia (VIT) Magánnyugdíjpénztár - 2013-ban összesen 9,7 milliárd forintot utaltak át az NYRAA számlájára.

    Az alap bevételeiből 2013-ban 253,770 milliárd forintot fordítottak az államadósság csökkentésére, míg 2012-ben 355 millió forintot. Az alap bevételeiből történt pénzátadásokat állampapír-visszavásárlásokra, valamint a helyi önkormányzatoktól átvállalt hitelek részleges előtörlesztésére számolták el.

    A Pénztárak Garancia Alapja (PGA) által 2013 januárban az alapnak átadott összes állampapír felhalmozott kamattal növelt bruttó értéke 108,449 millió forint volt, névértéke 103,750 millió forint volt.

    Az NYRAA eszközeivel kapcsolatos letétkezelői szolgáltatások elvégzésével az ÁKK Zrt. a hazai értékpapírok tekintetében a KELER Zrt.-t, míg a külföldi értékpapírokkal kapcsolatos letétkezelői tevékenységekkel – meghívásos pályázat lebonyolítása után – az Unicredit Bank Hungary Zrt.-t bízta meg.

    A jelentés szerint 2013-ban 261,57 milliárd forint bekerülési értékű értékpapírt értékesítettek. Az ügyleteken elért összbevétel 221,4 milliárd forint volt. 2013-ban további 2,85 milliárd forint értékű ügylet pénzügyi teljesítése történt meg, mely még 2012-ben történt értékpapír eladásokból származott.

    Az alap piaci bizottsága 2013 szeptember 30-án az AXA Magyarország Alapkezelő Zrt. által kezelt befektetési alapok befektetési jegyeinek visszaváltása mellett döntött. A tranzakció során az NYRAA a visszaváltásokkal egy időben megvásárolta az alapok mögöttes eszközeit. A befektetési jegyek visszaváltásából befolyt 29,01 milliárd forintból az NYRAA 28,81 milliárd forintot fordított a cseh, osztrák, lengyel és magyar részvények megvásárlására fordított.

    Az NYRAA 2011. május 31-én kezdte működését. A törvény rendelkezése alapján a magánnyugdíjpénztárakból a társadalombiztosítási rendszerbe visszalépő pénztártagok portfólióját képező vagy azok értékesítéséből származó bevételek, illetve az eszközök hozama képezték az alap vagyonát. 

    2013-ban állampapír-bevonások révén összesen 87,475 millió forint, az alap pénzeszközátadásaiból 253,571 milliárd forint, az MNV Zrt. pénzeszköz-átadásaiból 14,588 milliárd forint, az Összefogás az Államadósság Ellen Alap (ÖÁEA) pénzeszköz-átadásaiból pedig 22 millió forint, azaz mindösszesen 268,269 milliárd forint államadósságcsökkentést számoltak el a vonatkozó nemzetgazdasági számlán a Magyar Államkincstárban.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Így olvadt el a nyugdíjpénz.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector