Startlaphoz Csatlakozz!

Vissza szeretnék állítani az EU-tagokkal szembeni kvótarendszert

Rossz hír Svájcból: korlátoznák a bevándorlást

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. július 08. kedd, 09:20
 
Bern hétfőn benyújtotta az EU-hoz a hivatalos kérelmet a személyek szabad áramlásának felülvizsgálatára. A februári népszavazáson a svájciak többsége arra szavazott, hogy vissza kell állítani az EU-tagokkal szembeni kvótarendszert a bevándorlás korlátozására.

   A svájci központi kormányzat honlapján közzétett tájékoztatás szerint Bern már a témával foglalkozó vegyes bizottság június 20-i ülésén közölte, hogy kérni fogja az alpesi konföderáció és az Európai Unió között kötött, a személyek szabad áramlásáról szóló egyezmény felülvizsgálatát, a hivatalos kérelmet pedig hétfőn át is adták az uniós tisztviselőknek.
 
   „Az alkotmány bevándorlásra vonatkozó új rendelkezései hatással vannak a személyek szabad mozgásáról kötött egyezményre(...)ezen rendelkezések gyakorlatba való átültetése, mint azt a szövetségi kormány több ízben világossá tette, nem összeegyeztethetők az egyezménnyel” - áll a berni kormányzat közleményében. Ebből az is kiderül, hogy a svájci belügyminisztérium a külügyi és a gazdasági tárcával karöltve őszig dolgozza majd ki Svájc tárgyalási mandátumát, vagyis azt, hogy az EU-val kötött egyezményt hogyan szeretné Bern módosítani.
 
   Svájcban február 9-én tartottak népszavazást, amelyen a választók hajszálnyi többsége úgy döntött, hogy Svájcnak vissza kell állítania az EU-tagokkal szembeni kvótarendszert a bevándorlás korlátozására. Jelenleg mintegy 1 millió uniós állampolgár él és dolgozik Svájcban.
 
AZ EU nem örülne
 
   Svájc nem tagja az Európai Uniónak, de kétoldalú megállapodás alapján jelenleg az uniós állampolgárok többsége az alpesi országban is szabadon letelepedhet és dolgozhat.
 
   Svájc és az Európai Unió a kilencvenes években hét területen kötött egymással kétoldalú megállapodásokat, ezek közül az első a személyek szabad mozgását teszi lehetővé. A megállapodásnak ugyanakkor része egy úgynevezett guillotine záradék, amely mindkét fél számára lehetővé teszi az összes megállapodás felmondását, ha Svájc vagy az EU megszegi vagy felmondja valamelyik egyezséget. Az Európai Unió a népszavazást követően világossá tette, hogy a kvóták bevezetését az egyezmény megsértéseként értékelné.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Rossz hír Svájcból: korlátoznák a bevándorlást.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector