Startlaphoz Csatlakozz!

A képzések munkajogi kérdései

A tanulmányi szerződés felmondása

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. július 16. szerda, 17:43

Számos szakmában létfontosságú a szaktudás folyamatos fejlesztése, naprakészen tartása. Ezt felismerve a munkáltatók rendszeresen szerveznek továbbképzéseket, a munkavállalók pedig gyakran önállóan is képzik magukat. Mikor lehet felmondani a tanulmányi szerződést és milyen következményei vannak a szerződésszegésnek? Az alábbi cikkben ezekre a kérdésekre keressük a választ – írja a munkajog.hu.

Azonnali hatályú felmondás: csak lényeges változás esetén
 
  A tanulmányi szerződést bármely fél azonnali hatállyal felmondhatja, ha körülményeiben olyan lényeges változás következett be, amely a kötelezettség teljesítését lehetetlenné tenné, vagy az aránytalan sérelemmel járna [Mt. 229. § (7) bekezdés]. Például a munkavállalónak ikergyermekei születnek, és a tanulás már nem fér bele a gyermeknevelés és a munka mellett, vagy a munkáltatónak megszűnik az a tevékenysége, amely keretében a munkavállaló új szaktudását használhatta volna.
 
   Egy korábbi bírói döntés szerint, ha a tanulmányi szerződést kötött munkavállaló egészségi állapota olyan mértékben romlott meg, hogy ezáltal – bizonyítottan – képtelen a szerződésben foglaltak teljesítésére, vele szemben nem alkalmazhatók a szerződésszegés következményei (BH1991. 492).
 
   A munkavállaló felmondása esetén ilyen esetben a munkáltató a nyújtott támogatást visszakövetelheti, akkor is, ha a felmondást megalapozó „lényeges változást” egyébként a munkáltató sem vitatja. A munkáltató a támogatást arányosan követelheti vissza, ha a munkavállaló a szerződésben kikötött időtartamnak csak egy részét töltötte le. Ha a munkáltató él a lényeges változáson alapuló azonnali hatályú felmondással, a már nyújtott támogatást nem kell visszafizetni [Mt. 229. § (7) bekezdés].
 
A szerződésszegés következményei
 
   A tanulmányi szerződés megszüntetése tehát a szerződés megszűnéséig nyújtott támogatások visszafizetésével járhat, attól függően, hogy melyik fél és milyen indokból szünteti meg a szerződést (lásd összefoglaló táblázatunkat). Ez igen komoly összeg is lehet, hiszen a támogatás nemcsak a tandíjat, de a távollétekre járó díjazást is magában foglalhatja.
 
   A sokszor több százezer forintos követelés teljesítéséről érdemes egyeztetni a feleknek, célszerű lehet a részletfizetés alkalmazása. A tanulmányi szerződés megszüntetése egyben mindig azt jelenti, hogy a munkavállaló mentesül a képzés befejezése, illetve a munkaviszony fenntartásának kötelezettsége alól. Nem csak azt érdemes ezért alaposan végiggondolni, kivel köt tanulmányi szerződést a munkáltató, de az is stratégiai kérdés lehet, mikor és milyen formában szünteti meg a már fennálló megállapodást.
 
  A felek a másik fél szerződésszegéséből eredő káraik megtérítését is kérhetik, a polgári jogi szabályok alapján. Újdonság, hogy 2014. március 15. óta a tanulmányi szerződésben kötbér is kiköthető [Mt. 229. § (8) bekezdés, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:186–189. §].
 
   A kötbér azt jelenti, hogy a kötelezett pénz fizetésére kötelezi magát arra az esetre, ha olyan okból, amelyért felelős, megszegi a szerződést. Mentesül a kötbérfizetési kötelezettség alól, ha szerződésszegését kimenti. A tanulmányi szerződésben mind a munkáltató, mind a munkavállaló kötelezettségszegéséhez kiköthető kötbér.
 
  Ha a felek a kötbért a teljesítés elmaradása esetére kötik ki, annak érvényesítése a teljesítés követelését kizárja.
 
  Például, ha a munkavállaló határidőre nem szerzi meg az előírt végzettséget, és ezért a szerződés alapján a munkáltató 100 000 Ft kötbér kifizetésére kötelezi, ennek megfizetése után a munkavállalótól már nem követelhető a szerződés teljesítése. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése viszont nem mentesít a teljesítési kötelezettség alól. A jogosult a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért meghaladó kárát is. A kötbér kikötésénél is tekintettel kell lenni az arányosság követelményére, a túlzott mértékű kötbér összegét a kötelezett kérelmére a bíróság mérsékelheti.
 
Forrás: munkajog.hu
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A tanulmányi szerződés felmondása.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector