Startlaphoz Csatlakozz!

Az állami ösztöndíjas diplomásokat magyarországi munkavállalásra kötelezik

Röghöz kötött valóság

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. július 17. csütörtök, 11:46

Az Alkotmánybíróság döntése után már biztosan fennmarad a „nyilatkozattá” átkeresztelt hallgatói szerződés intézménye, amely az állami ösztöndíjas diplomásokat magyarországi munkavállalásra kötelezi, a végzettségnek megfelelő munkalehetőség biztosítása nélkül. Bár sérti a szabad munkavállalás uniós alapelvét, Brüsszel mégsem indított a röghöz kötés miatt kötelezettségszegési eljárást - írja a Népszava.

   Megszüntette a felsőoktatási törvény hallgatói szerződésre vonatkozó részének vizsgálatát az Alkotmánybíróság (Ab), vagyis a testület szerint nincs alkotmányos akadálya a diplomások röghöz kötésének. Az időközben „hallgatói nyilatkozattá” átkeresztelt dokumentumot az összes államilag finanszírozott képzésre felvételt nyert hallgatónak alá kell írnia. Ebben vállalja: végzettsége megszerzése után a képzési idejének megfelelő ideig Magyarországon vállal munkát vagy folytat vállalkozást. Ennek elmulasztása esetén a képzés teljes díját vissza kell fizetniük az államnak. Arra azonban nem tér ki a jogszabály, hogyan lehet behajtani egy tartósan külföldön dolgozó, tartózkodó - esetleg a külföldi ország állampolgárságát felvevő - személytől a képzési díjat. Ráadásul a törvény azt sem írja elő, hogy a diplomásnak a végzettségének megfelelő munkát kellene biztosítani és a magyar államot sem kötelezi ennek elősegítésére, például a munkáltatónak nyújtandó kedvezményekkel. Vagyis a „visszautasíthatatlan ajánlat” nem igazán csábító például egy végzett orvos vagy mérnök számára, aki az itthoni bér sokszorosát kereshet meg külföldön ugyanazzal a munkával.
 
   Az életszerűtlen szabályozást először a 2011-ben elfogadott felsőoktatási törvényben rögzítették a kormánypártok. A kormányrendeletbe foglalt akkori változat még a képzési idő kétszeresének megfelelő munkavállalási kötelezettséget írt elő, a végzést követő húsz éven belül. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) 2012 februárjában fordult az alapvető jogok akkori országgyűlési biztosához, Szabó Mátéhoz, hogy az ombudsman kérjen utólagos normakontrollt az Ab-től. Ezt a biztos márciusban meg is tette, indoklása szerint a hallgatói szerződés megkötésekor az állam és a hallgató nincs azonos helyzetben, így a szerződés nem lehet önkéntes a hallgató részéről. A diplomásnak ugyanis kötelező itthon munkát vállalnia, ha nincs olyan anyagi helyzetben, hogy kifizesse képzése költségeit, az államnak viszont csak „törekednie” kell arra, hogy a diplomásnak munkát biztosítson. Ezen kívül Szabó Máté úgy érvelt: a szerződés sérti a foglalkozás szabad megválasztásának alapjogát, valamint a munkaerő szabad áramlásának európai uniós alapelvét is. Utóbbi miatt azonban az Európai Bizottság nem indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen, mert a testület álláspontja szerint „arányosan, megfelelő indokok mellett korlátozhatók az alapelvek”.
 
  Az ombudsman érvelése ellenére az Ab nem tartalmi, hanem formai indoklással semmisítette meg 2012 nyarán a röghöz kötés részletszabályait tartalmazó kormányrendeletet, vagyis magát a törvényt érintetlenül hagyta. Az Ab megállapította, hogy a hallgatói szerződés részletszabályait rendelet helyett törvényben kell rögzíteni. Ezt még 2012 szeptemberében meg is tette az Országgyűlés kormánypárti többsége, ami miatt Szabó Máté ismét az Ab-hoz fordult. Csakhogy 2013 márciusában a röghöz kötés lehetősége - épp az alkotmánybírósági beadványokat kivédendő - az alaptörvény újabb módosításába is bekerült. Eszerint a felsőoktatási tanulmányok állami finanszírozásának törvényi feltétele lehet a későbbi magyarországi munkavállalás. Ezért utasíthatta el most az alaptörvényre hivatkozva az Ab az ombudsman indítványát. Indoklásuk szerint „az alaptörvény, majd pedig a felsőoktatási törvény módosítása egyrészt rendezte, másrészt teljes mértékben átalakította az indítványban kifogásolt kérdések alkotmányjogi megítélését”.
 
   Az Ab-döntéstől függetlenül lesz okuk az ünneplésre azoknak, akik az akár félévente több százezer forintba kerülő önköltséges képzés helyett elérik a kiválasztott állami ösztöndíjas képzések felvételi ponthatárait. Ezeket július 24-én, jövő csütörtökön hozzák majd nyilvánosságra. A legnépszerűbb 16 szak - például jogász, közgazdász, kommunikáció - ponthatárait azonban az előző évhez hasonlóan már előre meghatározta a kormány. Tavaly azonban egyes szakokon utólag lejjebb kellett vinni a ponthatárokat, mert túl kevés hallgatót vettek fel az adott szakokra. Az eduline.hu kérdésére viszont a felsőoktatási államtitkárság cáfolta, hogy idén is lenne ilyen lehetőség.
 
   Jövőre és azután tovább nőnek a minimális felvételi ponthatárok. Az alap- és osztatlan szakokon jelenleg 260 az alsó limit, a felsőoktatási szakképzéseken 220. Ez 2015-ben 280-ra és 240-re, 2016-ban pedig 300-ra, és 260-ra emelkedik. Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy mennyire szűkül a képzési kínálat, azaz a felsőoktatás költségvetési támogatásától függően hány egyetem és főiskola szűnik meg, olvad össze vagy indít kevesebb szakot.
 
 Menthetik a diplomákat
 
   Megnyílt a „Diplomamentő program” regisztrációs felülete az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. honlapján. A program keretében azoknak van lehetőségük államilag támogatott - vagyis ingyenes - nyelvtanfolyamokra jelentkezni, akik az államvizsgát már letették, nincs hallgatói jogviszonyuk, de a diplomájukat nyelvvizsga hiányában még nem vehették át, és legalább alapfokú (B1-es szintű) tudásuk van a kiválasztott idegen nyelvből, amelyet szintfelmérővel kell bizonyítani. Angol, német és francia nyelvtanfolyamokra lehet jelentkezni, amelyek 120, 180 vagy 240 órásak lehetnek és a szervezésre korábban pályázott nyelviskolák indíthatják őket. A mintegy 3 milliárd forintba kerülő program egyébként több hónapja csúszik.
 
Az ÁSZ sepreget a kancellárok előtt
 
  Folytatja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az állami és egyházi fenntartású felsőoktatási intézmények ellenőrzését, amelynek keretében - ahogyan eddig még sosem - az összes egyetemet és főiskolát ellenőrzik, „lehetőséget teremtve az átfogó ágazati értékelésre”. Bár az ÁSZ nem közölte, de a rendkívüli eljárás mögött az állhat, hogy a felsőoktatási törvény közelmúltban történt módosítása értelmében Orbán Viktor miniszterelnök hamarosan elkezdheti kinevezi a kancellárokat az állami fenntartású intézmények élére. A kancellárok feladata az egyetemek és főiskolák gazdálkodásának, működtetésének irányítása lesz, az intézmény által választott rektorok lényegében semmit sem tehetnek majd beleegyezésük nélkül. Ennek ellenére a jogszabály nem támaszt „túlzott” szakmai elvárásokat feléjük.
 
Forrás: Népszava
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Röghöz kötött valóság.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector